Forma-1 sport

F1: Ricciardo megint győzni akar

A Formula 1-ben versenyző ausztrál pilóta kanadai sikerén felbuzdulva a Red Bull hazájában is diadalmaskodna.

Daniel Ricciardo Montrealban életében először felállhatott a dobogó legfelső fokára, miután a 68. körben könnyedén megelőzte a bajnoki éllovas Rosberget. A Red Bull 24 éves pilótája nagy lökést adott csapatának a folytatásra.

Az, hogy győzni tudtam, még mindig furcsán hangzik, de nagyon jó érzés. Nem csak nekem, hanem az egész csapat számára. Sikerült feltüzelnem mindenkit és remélem, jók leszünk Ausztriában is.” – nyilatkozta az újságíróknak a friss győztes.

A Kanadai Nagydíjat megelőzően a Mercedes sorozatban hat elsőséget ünnepelhetett, de Ricciardo szerint az osztrák pálya vonalvezetése a Red Bullnak kedvez majd.

Ez a pálya nagyon izgalmas lesz. Nem hosszú, viszont a második és a harmadik szektorban várhatóan erősek leszünk, s így ismét versenyben leszünk riválisainkkal.”

Rosberg és Ricciardo a mezőny azon kevés pilótái közé tartoznak, akik már korábban is versenyeztek ezen a pályán. A német még korábban a juniorok versenyében, az ausztrál pedig egy tavalyi Formula 1-es bemutató keretében róhatta a köröket ezen a pályán.

Mindketten úgy nyilatkoztak, nem jelent különösebb előny számukra az itt szerzett tapasztalat, s nem érzik magukat jobb helyzetben Hamiltonnál, aki még sosem járt itt.

Néhányszor már jártam itt, de ez nem elegendő ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjak a pályához. Nem érzem, hogy előnyösebb helyzetben lennék, nagyon koncentrálnunk kell majd hétvégén.” – mondta Ricciardo, míg Rosberg is hasonlóan nyilatkozott:

Egyáltalán nem segít az, hogy régebben már jártam itt. Ami igazán segít, az az, hogy a szimulátorral körözhettem múlt héten. Normál esetben 10-15 kör kell ahhoz, hogy megszokjam a pályát.”

A Formula 1 2014-es világbajnoki idény állása hét futam után

1. N. Rosberg – 140 pont
2. L. Hamilton – 118
3. D. Ricciardo – 79
4. F. Alonso – 69
5. S. Vettel – 60
6. N. Hulkenberg – 57
7. J. Button – 43
8. V. Bottas – 40
9. K. Magnussen – 23
10. S. Perez – 20

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.