Forma-1

46-an vesznek részt Schumacher rehabilitációjában

A hétszeres Forma-1-es bajnok pilóta felébredt a kómából, s már át is szállították a lausanne-i egyetemi kórházba, ahol a legképzettebb orvosi stáb felel majd a rehabilitációáért.

Michael Schumacher hétfőn délelőtt ébredt fel hivatalosan hosszan tartó kómájából, s már el is hagyhatta a Grenoble-i kórházat. Az elkövetkezendő hónapokat, talán egy évet a lausanne-i intézményben tölti majd, ahová egyébként álnéven szállították át. Családját már felismeri, kommunikálni is képes.

A svájci kórház világszinten elismert kitűnő neurorehabilitációjáról, éves költségvetése meghaladja az egymilliárd eurót, s 9353 alkalmazottal dolgoznak. Az egyik alapszabály a diszkréció, a dolgozók szigorú szabályok mellett munkálkodnak – írja a Marca.

A  választást annak közelség is befolyásolta, ugyanis a Schumacher család mindössze harminc kilométerre lakik a kórháztól. Az expilóta főorvosa Dr. Karin Diserens lesz, aki igen tapasztalt a kómából felébredt betegek gyógyításában, amiből már számos  tanulmányt is publikált.

Fotó: Europress fotóügynökség

Diserens sikeres módszerének alapja, hogy a család tagjainak nap mint nap a beteg mellett kell lenniük, hogy az a szagok és a különböző ingerek segítségével elinduljon a gyógyulás útján.

Schumacher az ideggyógyászaton fekszik a 13. emeleten, ahol összességében negyvenhat gyógytornász, terapeuta, klinikai szakápoló, logopédus, és orvosi koordinátor felel az állapotáért.

A belvárosba már most rengeteg rajongó érkezett, a kórházba azonban képtelenség bejutni, ugyanis annak biztonságát fegyveres őrök biztosítják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik