Forma-1

Osztrák Nagydíj: vissza a kezdetekhez

Sport24
Sport24

2014. 06. 18. 13:36

Az MTV 1976-ban épp az ausztriai forma-1-es futamot közvetítette először.

Tavaly vált hivatalossá, hogy 10 év szünet után visszatér a Formula–1-es versenynaptárba az Osztrák Nagydíj. A dolog egyik aktualitását az adja, hogy az utolsó, A1-Ringen rendezett versenyt éppen Michael Schumacher nyerte meg 2003-ban, aki a napokban tért magához a mesterséges kómából. Magyar szempontból pedig azért érdekes a nagydíj, mert 1976-ban egy emlékezetes közvetítéssel innen indult útjára a Forma–1-es versenysorozat magyarországi pályafutása.


Fotó: MTI

„Az 1976-os szezon több szempontból is történelminek mondható: ekkor zajlott az ádáz csata Niki Lauda és James Hunt között, ekkor karambolozott és égett meg Lauda. Ám a legtöbbünk számára onnan marad emlékezetes, hogy az MTV, és egykori nagy elődeim, Dávid Sándor és id. Knézy Jenő az Osztrák GP-n közvetített először Forma–1-es futamról. Ám a 38 évvel ezelőtti futam elhúzódott, így az adásszerkesztők úgy döntöttek, hogy az utolsó körben elvágják a vonalat; emiatt a tévé előtt senki nem tudta meg, hogy John Watson nyerte a versenyt.  Az esetet óriási felháborodás kísérte, ami egyértelművé tette az igényt az addig kevésbé ismert sport iránt, és ezzel útjára indult a „száguldó cirkusz” magyarországi története” – monda el Szujó Zoltán, Forma–1-es kommentátor az MTVA hírlevelében.

A csatorna ezúttal nem a budapesti stúdióból, hanem a helyszínről jelentkezik a versenyhétvége során.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.