Forma-1

Schumacher felismerte a családját

Sport24
Sport24

2014. 06. 17. 07:53

"Ő már nincs kómában!" Négy rövidke szó, amelyet a család, a menedzser, az egész világ annyira várt és amelyet 169 nap után mertek hivatalosan is közölni.

A bild.de úgy tudja, hogy a december 29-i síbalesete óta kómában fekvő Michael Schumacher immár felismeri családját és néha már kommunikálni is tud velük, illetve ápolóival. Az orvosok és a család egybehangzó állítása szerint mindez az akarat diadala.

Tegnap Sabine Kehm bejelentette, hogy Schumi nem sokkal dél előtt elhagyta a Grenoble-i kórházat, hogy folytassa a várhatóan továbbra is hosszú rehabilitációs időszakát immár Lausanne-ban, a CHUV Centerben. Dracy Christen, a kórház szóvivője megerősítette mindezt: “A mai napon (hétfőn, a szerk.) felvettük kórházunkba Michael Schumachert. A családja is vele van a számukra speciálisan kialakított helyen, ahol a magánéletük és az egészségügyi rehabilitációs ellátás is zavartalan lehet.

Schumacher felesége Corina eddig napi szinten járt be a lakásuktól 170 kilométerre lévő kórházba, majd vissza, hogy gondos anya módjára a gyermekeit – a 17 éves Gina Mariát és a 15 éves Micket – is megfelelően elláthassa. Könnyebbség, a Genfi-tavi otthonuktól csak 30 km-re van a Lausanne-i rehabilitációs center.

A rehabilitáció általában az otthonhoz közelebb zajlik, mert a rokonokkal, barátokkal folytatott interakciók fontos elemét képezik a hosszú, lassú és bizonytalan végkimenetelű neurológiai felépülésnek

A Forma-1 hétszeres világbajnoka tavaly december 29-én síelés közben szenvedett súlyos fejsérüléseket a francia Alpokban. Az expilótát heteken keresztül mesterséges kómában tartják, állapota életveszélyes volt, amikor kórházba szállították. Kétszer megoperálták, a második beavatkozás során egy vérömlenyt távolítottak el agya bal feléből, az elmúlt hónapok alatt 55 kilóra fogyott.

Április elején állt be látható javulás az állapotában.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.