Forma-1

Hamilton és Rosberg elbeszélgetett egymással

A brit versenyző elmondása szerint rendeződött a viszony a csapattársak között.

A Forma-1 2014-es szezonja a pályán és azon kívül is a Mercedes két pilótája, a világbajnoki pontversenyt vezető Nico Rosberg és csapattársa, Lewis Hamilton csatározásáról szól. Az eddigi csúcspont a Monacói Nagydíj volt, ahol a német versenyző az időmérő legvégén elnézett egy kanyart, a sárga zászló miatt pedig az éppen gyors körön lévő britnek el kellett vennie a gázról a lábát. Rosberg végül a pole-ból indulva megnyerte a versenyt.

A versenyhétvége után a nemzetközi sajtó arról cikkezett, hogy „fagyossá” vált a hangulat a csapattársak között. Niki Lauda, a Forma-1 osztrák legendájának természetesen erről is megvolt a véleménye, szerinte elvetette a sulykot a két pilóta.


Ezzel a képpel elevenítette fel a régi szép időket Lewis Hamilton
Fotó: Twitter

Úgy fest, hogy kezd rendeződni a viszony, Hamilton ugyanis pénteken azt írta az egyik közösségi portálon, hogy leültek beszélgetni Rosberggel. A brit egy közös, fiatalkori képet is posztolt a bejegyzése mellé.

„Régóta barátunk vagyunk már, így természetesen nekünk is vannak hullámvölgyeink. Most viszont beszéltünk egymással, mindketten lehiggadtunk” – írta a Twitteren Hamilton.

A Forma-1 2014-es szezonja a hétvégén folytatódik, ezúttal Kanadába látogat a mezőny. Tavaly a címvédő Sebastian Vettel volt az első a tengerentúli futamon, melyet Hamilton eddig háromszor nyert meg karrierje során. Nála – és a szintén háromszor első Nelson Piquetnél – többször csak Michael Schumacher állhatott fel a kanadai dobogó legtetejére, összesen hétszer.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik