Forma-1

Schumacher már sosem lesz ugyanaz az ember

A korábbi Forma-1-es pilótának újra kell majd tanulnia járni, enni és inni, ha felébred a kómából, mondta Peter Hutchinson, a cambridge-i egyetem professzora.

Kórházat építenek Schumachernek

A hétszeres F1-bajnok versenyző lassan öt hónapja fekszik kómában, miután december 29-én a franciaországi Méribelben súlyos síbalesetet szenvedett.

“Ha magához tér, akkor nem megy minden majd úgy, mint a karikacsapás. Elképzelhető, hogy egy olyan világba tér vissza, amit nem is ismer” – nyilatkozott Peter Hutchinson a német Focusnak. “Schumacher megnyerte a párharcot a halállal szemben, most viszont az előtte álló életért küzd.”

“Egyszer majd visszatér egy olyan világba, ami teljesen megváltozott. Egy olyan realitásba csöppen majd, amit abszolút nem ismer. Michael Schumacher nem lesz többé Michael Schumacher” – vélekedett a professzor, majd hozzátette, sok mindent újra kell tanulnia a német pilótának.

Fotó: Europress fotóügynökség

“Hozzá kell szoknia majd a kondíciókhoz, és alapvető dolgokat kell újra megtanulnia. Enni, inni és sétálni sem lesz elsőre könnyű a számára, semmi nem megy majd olyan jól, mint régen.”

Daniel Albrecht, svájci síző 2009-ben három hétig volt kómában egy tragikus balesetet követően. Szerinte, ha valaki felébred, akkor mindent nulláról kell kezdenie.

Schumacher állítólag már reagált a külvilágra, menedzsere korábban úgy nyilatkozott, a 45 éves expilóta ébren van, de nincs tudatánál. Az elmúlt hetekben napvilágot látott olyan hír, miszerint az orvosok hibáztak Schumi kórházba szállításánál, a mentőhelikopteren rossz döntéseket hoztak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik