Forma-1

Rosberg egy hiba ellenére is első lett

Sport24
Sport24

2014. 05. 24. 15:06

A Monacói Nagydíj időmérő edzésén csak olyan szempontból történt meglepetés, hogy nem Lewis Hamilton, hanem Nico Rosberg szerezte meg az első rajtkockát.

A hercegségben két szabadedzést a Mercedes brit pilótája, Lewis Hamilton húzott be – a harmadikat a jégeső után Fernando Alonso nyert -, szokás szerint, hiszen idén senki sem tudja még csak megszorongatni sem az ezüst nyilakat, a két pilóta közül pedig Hamilton magasan a mezőny fölé nőtt ebben a szezonban.

Persze a monacói pálya más mint a többi, ezért azt remélhettük, hogy az idény egyik legizgalmasabb és legmozgalmasabb kvalifikációját látjuk, ám ez nem így lett.


Fotó: Europress Fotóügynökség

A Q1-ben túl sok minden nem történt, Massa és Ericsson összeakadt, így idő előtt fejezték be a szombatot, bár a brazil olyan időt ment korábban, hogy befért a második etapba. A két-két Sauber, Marussia és Caterham viszont nem.

A Q2-ben Hülkenberg, Button, Bottas, Grosjean, Maldonado, és Massa volt az utolsók sorrendje, tehát nélkülök kezdődött meg az utolsó szakasz.

Itt már tényleg csak az volt a kérdés, megfogja-e valaki a Mercedeseket. Kiderült, nem, hiszen Ricciardo és Vettel csak a harmadik és negyedik helyre fért oda.

Rosberg viszont megtréfálta brit csapattársát, mivel Hamilton 0,059 másodperccel lemaradva a második volt az utolsó perc kezdetén, ám a német elfékezte magát és lekoccolta a falat, amiért sárga zászlót lengettek, így Hamilton már nem fejezhette be az utolsó gyors körét.

A vasárnapi rajtsorrend

1. sor:
Nico Rosberg (német, Mercedes) 
Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 
2. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 
Sebastian Vettel (német, Red Bull) 
3. sor:
Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 
4. sor:
Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso)
Kevin Magnussen (dán, McLaren) 
5. sor:
Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 
Sergio Perez (mexikói, Force India) 
6. sor:
Nico Hülkenberg (német, Force India) 
Jenson Button (brit, McLaren) 
7. sor:
Valtteri Bottas (finn, Williams) 
Romain Grosjean (francia, Lotus) 
8. sor:
Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus) 
Felipe Massa (brazil, Williams)     
9. sor:
Esteban Gutierrez (mexikói, Sauber) 
Adrian Sutil (német, Force India) 
10. sor:
Jules Bianchi (francia, Marussia) 
Max Chilton (brit, Marussia) 
11. sor:
Kobajasi Kamui (japán, Caterham) 
Marcus Ericsson (svéd, Caterham)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.