Forma-1

Coulthard: Büszke skót vagyok, de hiszek a monarchiában

david coulthard (david coulthard, )
david coulthard (david coulthard, )

A Red Bull Racing versenyzőjeként 2008-ban futotta utolsó Forma-1-es Grand Prix-ját David Coulthard. A skót pilóta jelenleg is a Red Bullnak dolgozik (mellette a BBC szakkommentátora is a többi közt), bemutatkozott Budapesten a május elsejei „fesztiválon", s délelőtt interjút adott a Sport24-nek is.

Ahogyan Daniel Ricciardo, az Infinity Red Bull Racing istálló ausztrál pilótája, úgy a 246 F1-es nagydíjat maga mögött tudó David Coulthard is a Sport24 rendelkezésére állt az egyik belvárosi hotel különtermében, csütörtök délelőtt. Merthogy ott szállt meg a Red Bull delegációja és stábja: a brandet továbbra is remek ötletek mentén építik az osztrák cég munkatársai.

David Coulthard 1994-ben mutatkozott be a Williams istállóban, két futammal a tragikus imolai nagydíj után. Az Ayrton Senna halála után „üresen maradt” (nehéz ide megfelelő kifejezést találni) ülést foglalta el a skót. Természetesen a legendás brazil pilótáról is kérdeztük, de előbb még arra voltunk kíváncsiak, mit gondol a budapesti Red Bull-fiesztáról, ha már szinte gyerekként lógott az ablakban, mikor meghallotta Besenyei Péter műrepülő gépének hangját.


David Coulthard figyeli a légiparádét
Fotó: Berecz Valter/Hír24

„Televízióban már követtem a Red Bull Air Race korábbi budapesti futamát. Emlékszem, hogy rengeteg ember volt a helyszínen, és most ezt testközelből is megtapasztalhatom. Én képtelen vagyok bármilyen, motorsporttal kapcsolatos versenyt, bemutatót unottan szemlélni. Hihetetlenül izgalmas, ha az ember hallhatja egy versenyautó hangját, láthatja az erőt a saját szemével, meg vagyok győződve, ez azok számára is nagy élmény, akiket nem érdekel a sport. Az a képesség, hogy irányíthatunk valamit, egy versenyautót, vagy akár egy biciklit, elképesztő élmény. A fiam még csak 5 éves, de amikor közösen bicajozunk, remek élményekkel gazdagodunk” – mondta DC.

Kérdés, mennyire ért egyet azzal, hogy a Forma-1-es versenyautókat érintő változtatások nem tettek jót a cirkusznak, elég csak az autók hangjára gondolni.

„Nagyon sok embernek, nagyon sok véleménye van ezzel kapcsolatban. Ezeket tiszteletben tartom. Én azt gondolom, ha elmegyek egy rock koncertre, nem azért megyek el, hogy ott hosszas beszélgetésekbe kezdjek a feleségemmel vagy egy barátommal. Azért vagyok ott, hogy érezzem a zene erejét, az járja át a testemet, és vesszek el az energiában az erőben. A Forma-1 vesztett az erejéből, de tudomásul kell venni, hogy a motorsport-technológiák fejlődnek, újabb és újabb fejlesztések történnek, ne feledjük, Le Mans-ban például már hibrid motorokat használnak. Sok múlik a csomagoláson, a világ folyamatosan fejlődik, és a Forma-1 is alkalmazkodik. Ez van” – így David Coulthard.


Coulthard sem szereti a halk motorokat
Fotó: Berecz Valter/Hír24

A skót pilótától természetesen megkérdeztük, mire számít ebben a szezonban, már ami az világbajnokságot illeti.

„A téli tesztekhez képest figyelemre méltó a Red Bull eddigi eredménye, nagyon mélyről jött fel a csapat. Sehol sem voltunk télen, ehhez képest dobogón álltunk Ausztráliában. Ez is mutatja, hogy a Forma-1-ben milyen gyorsan változnak a körülmények, és alakulnak át a problémák. Négy futamon vagyunk túl, mégis azt mondom, nagyon nehéz lenne megnyerni a világbajnokságot egyéniben és a konstruktőrök tekintetében is. A múltban bebizonyosodott, hogy ha egy istálló nagyon jól kezd egy szezont, akkor végig tud dominálni, persze, ha kiegyensúlyozott marad. Gondoljunk a Brawn-csapat startjára Jenson Buttonnal. Amíg a többiek be nem vezették a dupla diffúzort, egyértelmű volt a fölénye, azt követően viszont, talán éppen Budapesttől a szezon végéig egyszer sem tudott győzni. Ugyanakkor kiegyensúlyozottan gyűjtötte a pontokat, így övé lett a világbajnoki cím. A Forma-1-ben nagyon nehéz nyerni, és a történelem mutatja, akadtak csapatok, amelyek évekig domináltak. Volt, amikor a Williams, később a McLaren, a legutóbbi években pedig a Red Bull. Egyszer minden véget ér, ezzel együtt a Red Bull autója egy nagyon jó autó, ráadásul az adatok alapján nagyon gyors.”

A diplomatikus válasz után természetesen fel kellett tennünk a kérdést Ayrton Senna húsz évvel ezelőtti haláláról, s arról, milyen emlékei vannak a brazil legendáról.


Rendkívüli hatású embernek gondolja Ayrton Sennát
Fotó: Berecz Valter/Hír24

„1994 januárjától közösen teszteltünk a Williams csapatánál, de mindkettőnknek külön stáb segített, így csak ritkán beszélgettünk. Ayrton különleges ember volt, és itt nem az eredményeire gondolok. A kisugárzása és az, amit az embereknek mondott, ajándék volt. Nigel vagy Alain fantasztikus versenyzők voltak (Mansell és Prost – a szerk.), de amikor Ayrton szólalt meg, bármit is mondott, az tiszteletet parancsoló volt, s nemcsak amiatt, mert kiváló eredményeket hagyott maga után a versenypályán. Ahogyan például James Dean, az ő öröksége és hatása is a mai napig él az emberekben. Damon Hill írta egyik cikkében, azt érezte Ayrtonon, hogy meg akarja változtatni a világot, s azon sem lepődött volna meg, ha egyszer Brazília elnökének választották volna” – emlékezett David Coulthard.

Mivel DC skót, nem hagyhattuk ki a kérdést: mit gondol Skócia függetlenségi törekvéseiről, s a szeptemberi skóciai népszavazásról.

„Annak ellenére, hogy skót vagyok, a skót zászlóval a sisakomon versenyeztem, és mindig is skótként éltem a világban, Alex Salmond (ő ma Skócia miniszterelnöke és a népszavazás kezdeményezője – a szerk.) és pártja úgy gondolja, nem élhetek a szavazati jogommal, mert nem élek Skóciában. Azt gondolom, ez nem fair, hiszen Skócia egyik nagykövete vagyok, aki nagyon büszke a származására, a családom jelenleg is ott él. Nem tartom igazságosnak, hogy Skócia függetlenségéről szavazhat valaki, aki nem ott született, de most ott él, miközben én 18 évet töltöttem ott. Ezzel együtt büszke vagyok arra, hogy brit vagyok, brit útlevelem van, hiszek Nagy-Britanniában, hiszek a monarchiában, hiszek abban, amit Britannia eddig elért, és amit tennie kell a jövőben. Nem jutok tehát szavazati joghoz, de nemcsak én, hanem sokan mások sem. Ha te Londonban élnél, és Magyarország jövőjéről népszavazást tartanának, igazságosnak gondolnád, ha nem szavazhatnál? Nem hiszem.”

Valóban nem.

A Daniel Ricciardóval készült interjúnk itt olvasható el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik