Forma-1

Ricciardo jobb munkát végez – Vettel

Sebastian Vettel (sebastian vettel, )
Sebastian Vettel (sebastian vettel, )

A négyszeres világbajnok szerint többet kell dolgoznia, ha jobb eredményeket akar elérni.

Sebastian Vettel eddig visszafogottabban teljesít a szezonban. A zsinórban négy világbajnoki címet szerző német az idény három futamából kettő fejezett be, Malajziában a harmadik lett, míg legutóbb, Bahreinben a hatodik, ezzel pedig a világbajnoki pontverseny hatodik helyén tanyázik. Kínában is lesz dolga bőven, ugyanis „csak” a harmadik rajtkockát szerezte meg, ráadásul legyőzte őt az időmérőn a csapattárs, Daniel Ricciardo. Vettel szerint ez nem véletlen.

„Daniel nagyon jó munkát végez. Egyik hétvégéje sem volt kiugróan jó, ugyanakkor minden versenyhelyszínen jól teljesít. Ő ki tudja hozni a maximumot az autóból, én pedig, az igazság az, hogy kissé szenvedek. De az autónk ugyanolyan, szóval, ha legyőz, azt egyenlő feltételek mellett teszi. Nekem is többet kell dolgoznom” – mondta a szombati időmérőt követően az Autosportnak Vettel.


Vettelt Ricciardo és Hamilton is megelőzi a kínai rajtrácson
Fotó: Europress Fotóügynökség

Ricciardo a szezonban eddig egy negyedik helyet tud felmutatni, amelyet még Bahreinben szerzett. Ugyanakkor a fiatal ausztrál versenyző rendkívül peches: a szezonnyitón, Ausztráliában a második helyről zárták ki, Malajziában pedig egy rossz kerékcsere miatt „ment levesbe” a versenye, amit ráadásul az eltört légterelője miatt fel is kellett adnia, ráadásul Bahreinben is tíz hellyel hátrébbról kellett rajtolnia.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik