Forma-1

Új csapat indul jövőre a Forma-1-ben

Gene Haas (gene haas, )
Gene Haas (gene haas, )

A következő szezonban egy amerikai csapat is rajthoz állhat majd a Forma-1-es világbajnoki sorozatban.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) licencet adott az amerikai NASCAR-sorozatban szereplő egyik istálló alapítójának és tulajdonosának, Gene Haasnak, aki pénteken közleményben számolt be erről.

“Izgalmas idők jönnek, de nemcsak számomra, hanem az egész cég, illetve azok számára is, akik szeretnének egy amerikai csapatot látni az F1-ben” – írta Haas, s hozzátette: mostantól kemény munka vár rá, mert már csak kevesebb mint egy éve van arra, hogy összeállítsa a gárdát.


Gene Haas, a csapat főnöke
Fotó: Europress Fotóügynökség

Időközben a Brazil Nagydíj szervezői bejelentették, hogy 2020-ig szerződést hosszabbítottak a Forma-1 jogtulajdonosával és az FIA-val. A Sao Paulo közeli futamnak az idei év végéig volt érvényes megállapodása, az új kontraktus pedig további ötéves időtartamra, 2025-ig hosszabbítható.

A szervezők hozzátették, több mint 70 millió dollárt (15,4 milliárd forint) költenek arra, hogy teljes körűen felújítsák az interlagosi pályát a 2015-ös GP előtt, az F1-es csapatoknak és a jogtulajdonosnak ugyanis az volt a kérése, hogy modernizálják az egész boxutcát. A pályát egyébként teljes egészében újraaszfaltozzák majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik