Forma-1

Barátja minden nap imádkozik Schumacherért

michael schumacher (michael schumacher)
michael schumacher (michael schumacher)

Felipe Massa, a Forma-1 hétszeres világbajnokának korábbi csapattársa elmonda, hogy minden nap gondol barátjára.

Michael Schumacher már három hónapja fekszik kómában a grenoble-i kórházban, miután december 29-én síbalesetet szenvedett és beütötte egy sziklába a fejét.

A néemt pilóta felébresztését már januárban megkezdték, de a szervezete azóta sem reagált a gyógyszermegvonásra, pedig a családja nemrég apró, de bíztató jelekről számolt be.

Nem hivatalos értesülések szerint a 45 éves Forma-1-es legenda mostanra testsúlya negyedét elveszítette,75-ről 55 kg-ra fogyott.

Fotó: Europress Fotóügynökség

A családja mellett Felipe Massa is annyi időt tölt Schumacher mellett, amennyit csak tud, így korábban ő nyilatkozta azt, hogy Schumacher mintha megmozdította volna a száját, miközben beszélt hozzá.

“Minden nap imádkozok érte, és állandóan rá gondolok. Ez így is marad, amíg fel nem épül” – nyilatkozta Massa a Mirrornak. A Williams pilótája 2009-ben a Hungaroringen szenvedett súlyos fejsérülést. Akkor Schumacher az elsők között látogatta meg a kórházban barátját.

Schumachernek egyébként 3 milliárd forintból kórházat építene felesége, Corinna, hogy otthonához közel ápolják a hétszeres világbajnokot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik