Forma-1

Hamiltoné az első szabadedzés, gondban a Lotus

Lewis Hamilton (lewis hamilton, )
Lewis Hamilton (lewis hamilton, )

Lewis Hamilton végzett az élen a Malajziai Nagydíj első szabadedzésén. Mögötte Kimi Räikkönen végzett a második helyen, míg a harmadik helyet Nico Rosberg szerezte meg.

Az edzést Fernando Alonso nyitotta meg, majd csatlakozott hozzá a mezőny többi része. Az első negyed óra mért idő nélkül telt el, a csendet végül Esteban Gutiérrez törte meg.

Az első félora a Lotus számára végződött a legelszomorítóbban, Romain Grosjean alatt ugyanis megállt az autója, ugyanakkor a Sauber sem örülhetett, hisz Adrian Sutil megpördült, szerencséjére azonban nem csapódott gumifalnak.

Fotó: Europress fotóügynökség

A tréningen sokáig Alonso vezetett, egészen addig, míg a tapadásra panaszkodó Kimi Raikkönen meg nem javított idejét. A finn pilóta nem sokáig volt azonban az élen, Lewis Hamilton ment gyorsabb kört nála, az ő idejénél pedig senki nem tudott gyorsabban autózni a hátralévő időben.

A hajrában Felipe Massa is megpördült a pályán, de ő sem törte össze az autóját, Pastor Maldonado alatt elfüstölt a Lotus, Hamilton pedig a pályára szélére sodródott.

Eredmények – Malajziai Nagydíj, 1. szabadedzés

1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:40.691 perc
2. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:40.843 
3. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:41.028  
4. Jenson Button (brit, McLaren) 1:41.111  
5. Kevin Magnussen (dán, McLaren) 1:41.274  
6. Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso) 1:41.402

Ajánlott videó

Olvasói sztorik