Forma-1

Motivált a McLaren a kettős dobogó után

jenson button (jenson button)
jenson button (jenson button)

A 2013-as idényt top3-as eredmény nélkül záró McLaren a 2014-es szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon - Daniel Ricciardo kizárása után - kettős dobogót könyvelhetett el, az újon Kevin Magnussen a 2., a mezőny sűrűjéből rajtoló Jenson Button pedig a 3. lett, az alakulat az első forduló után vezeti a konstruktőri bajnokságot.

Button a hétvégi Maláj Nagydíj előtt természetesen feldobott hangulatban van:

“Szepang egy igazi versenyzői pálya, és ha nincs is akkora leszorítóerőnk, mint szeretnénk, az autó balansza és vezethetősége jó lehet majd. Ez pedig igen biztató, hiszen úgy futunk neki a versenyhétvégének, hogy tudjuk, nagyjából ki tudjuk hozni a maximumot az autóból. Még ha az élmenőktől el is marad egy kicsit a tempónk, az autónk minden szektorban tisztességesen mehet, végigküzdhetjük a versenyt, ez pedig biztosan hoz valami eredményt.”

Fotó: Europress fotóügynökség

A 2009-es bajnok szerint az egész csapat számára meghatározó volt látni Melbourne-ben, hogy a kemény munka meghozta gyümölcsét és sikerült maguk mögött hagyni a tavalyi pocsék idényt – írja a vezess.hu.

“Ausztrália hatalmas motivációt adott a csapatnak, még ha van is dolgunk még. Úgy tűnik, magunkra találtunk, idén működőképes versenyautónk van.”

“Vittünk pár fejlesztést Melbourne-be, nagyon biztató volt látni, hogy azonnal be is váltak, de nagyon fontos, hogy folyamatosan hozzuk az újításokat, főleg most, a tengerentúli versenyeken, amelyekre nehezebb új alkatrészeket hozni.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik