Forma-1 sport

Új infók Schumacher állapotáról

Michael Schumacher menedzsere újabb közleményt adott ki: a hétszeres világbajnok állapota nem változott az elmúlt napokhoz képest.

Schumacher december 29-én, a franciaországi Méribelben síelés közben elesett, és sziklába verte a fejét. Azóta kómában fekszik, azt követően is, hogy az orvosok már január vége óta elkezdték a felébresztését. Felépülésére szakértők szerint egyre fogy az esély.

Az elmúlt hetek találgatásai és hamis információi után Sabine Kehm, a pilóta menedzsere nemrég közölte, vannak jelek, melyek bizakodásra adnak okot.

Fotó: Europress Fotóügynökség

“Akadnak apró jelek, amelyek bátorítanak minket. De azt is tudjuk, hogy türelmesnek kell lennünk” – állt a közleményben.

Kehm vasárnap, az Ausztrál Nagydíj után nyilatkozva elmondta, Michael továbbra is az ébresztési fázisban van, és hozzátette, csak azt az információt szabad figyelembe venni, amit az orvosok, vagy a menedzsment ad ki, így az sem igaz, hogy a hétszeres világbajnok egyre jobban van.

“Nem ébredt még fel, de természetesen már nagyon várjuk ezt a pillanatot. Persze tudjuk, hogy ez hosszú folyamat lesz.”

A nap folyamán egyébként a Daimler vezérigazgatója, Dieter Zetsche Schumachernek ajánlotta a Mercedes vasárnapi, ausztráliai sikerét.

“Michael mindig is a Mercedes család tagja lesz, és szeretnénk megosztani vele ezt a nagyszerű pillanatot. Reméljük, hogy hamarosan felépül, és újra velünk lehet majd” – mondta Zetsche.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.