fernando alonso (fernando alonso, )
Forma-1 sport

Alonso kezdte a legjobban a szezont

A Ferrari spanyol pilótája végzett az élen az idénynyitó Ausztrál Nagydíj első szabadedzésén.

Végre felbőgtek a motorok az Albert Parkban és ugyan még csak az első szabadedzést tartották, kijelenthetjük, hogy elkezdődött a szezon érdemi része. Az első foglalkozáson a Ferrari végzett az élen, Fernando Alonso 1:31.840-et repesztett, ezzel pedig bő fél másodpercet adott a második helyen záró Jenson Buttonnek. Alonso csapattársa, Kimi Räikkönen a kilencedik helyen zárt.

A McLaren brit versenyzője mögött alig maradt el a két Williams, Valtteri Bottas és Felipe Massa is jó tempót ment. Nem csoda, hogy sokan kiugró teljesítményt várnak az istállótól.


Fernando Alonso hátát nézte a mezőny
Fotó: Europress Fotóügynökség

Ahhoz képest, hogy a szezon előtt sokan temették a Red Bullt, Daniel Ricciardo egészen jó produkcióval rukkolt elő, az ötödik helyre hozta be az osztrákok autóját. A címvédő Sebastian Vettel a hetedik lett.

A Mercedes ugyanakkor nem lehet büszke a kezdésre: Nico Rosberg a hatodik lett, amivel még nincs akkora probléma, Lewis Hamilton autója ugyanakkor már az első körben leállt, a brit így nem tudott túl sokat dolgozni.

Mondjuk valamelyest még jobban járt, mint Romain Grosjean, akinek a versenygépe el sem indult, de Pastor Maldonado is csak két kört tudott megtenni.

Eredmény – Ausztrál nagydíj, első szabadedzés

1.  Fernando Alonso    Ferrari               1m31.840s            20
2.  Jenson Button      McLaren-Mercedes      1m32.357s  +0.517s   23
3.  Valtteri Bottas    Williams-Mercedes     1m32.403s  +0.563s   27
4.  Felipe Massa       Williams-Mercedes     1m32.431s  +0.591s   19
5.  Daniel Ricciardo   Red Bull-Renault      1m32.599s  +0.759s   26
6.  Nico Rosberg       Mercedes              1m32.604s  +0.764s   17
7.  Sebastian Vettel   Red Bull-Renault      1m32.793s  +0.953s   10
8.  Kevin Magnussen    McLaren-Mercedes      1m32.847s  +1.007s   28
9.  Kimi Räikkonen     Ferrari               1m32.977s  +1.137s   18
10.  Jean-Eric Vergne   Toro Rosso-Renault    1m33.446s  +1.606s   30
11.  Nico Hülkenberg    Force India-Mercedes  1m33.533s  +1.693s   23
12.  Sergio Perez       Force India-Mercedes  1m33.855s  +2.015s   24
13.  Daniil Kvyat       Toro Rosso-Renault    1m34.272s  +2.432s   27
14.  Esteban Gutierrez  Sauber-Ferrari        1m35.578s  +3.738s   7
15.  Adrian Sutil       Sauber-Ferrari        1m36.445s  +4.605s   13
16.  Jules Bianchi      Marussia-Ferrari      1m40.859s  +9.019s   6
17.  Max Chilton        Marussia-Ferrari      1m46.922s  +15.082s  4
18.  Marcus Ericsson    Caterham-Renault                           1
19.  Lewis Hamilton     Mercedes                                   1
20.  Kamui Kobayashi    Caterham-Renault                           1
21.  Pastor Maldonado   Lotus-Renault                              2
22.  Romain Grosjean    Lotus-Renault

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.