Forma-1

Órák alatt fél körre volt képes Vettel

A Forma-1-es idény előtti utolsó teszt, utolsó előtti napján Sebastian Vettel mindössze fél körre volt képes.

Nem túlzás, 2014 eddig pocsékul alakul a világbajnok istálló és a címvédő Sebastian Vettel számára, ugyanis az RB10-es az elmúlt évek egyik legrosszabb autója. És most nem csak az osztrák istálló történelmére gondolunk, hanem a komplett mezőnyre.

Idén ráadásul Daniel Ricciardo veri Vettelt, az ausztrál a tesztek során 158 kört tett meg, míg a világbajnok csak 78-at. Itt jegyezzük meg, hogy Sergio Perez, csak a pénteki gyakorláson egymaga ment 108-at…

Fotó: Europress Fotóügynökség

Erre rátesz még egy lapáttal a szombati, utolsó előtti tesztnap is. Szahírban a hétvégén Vettel hajtja a Red Bullt, de a pechsorozata tovább tart.

Délelőtt ugyanis fél kört (!) tett meg a pályán, majd megállt alatta az autó. A kör másik felét már a platós autón tette meg az RB10-es.

Később újra próbálkozott a német pilóta, de ekkor még rövidebbre sikerült az előadása: a boxutca végéig jutott, tehát el sem kezdte a kört, majd komótosan visszatolták a garázsba.

Helyi idő szerint 13 órakor egyébként a következő volt az állás: Felipe Massa autózta a legjobb időt, őt Hülkenberg és Rosberg követte, míg Kvyat két másodperces hátrányban a negyedik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik