Forma-1

Összeugrasztják a két McLarenest

hamilton rosberg (lewis hamilton, nico rosberg, mercedes gp, forma-1, )
hamilton rosberg (lewis hamilton, nico rosberg, mercedes gp, forma-1, )

Lewis Hamilton nem ért egyet azokkal, akik szerint az új szabályok csapattársának, a szorgalmasabbnak tartott Nico Rosbergnek kedveznek.

A német vezetési stílusa jelentősen különbözik a bevállalósabb, agresszívebb Hamiltonétól, de ez az angol szerint nem lehet hátrány. Sőt, szerinte igazságtalan az is, hogy Rosberget szorgalmasabbnak tartják nála.

“Nem foglalkoztam még azzal, hogy kinek kedveznek az új szabályok. Csak arra gondolok, hogy jobban vezessek, mint korábban bármikor” – mondta Hamilton. “Furcsa ebben a sportban, hogy Nico tavaly valóban fél-egy órával több időt töltött a mérnökökkel, mint én, de közben ugyanannyi munkát végeztünk el.”

“Neki egyszerűen több időre van szüksége, ilyen egyszerű. De csak azért, mert egy órával tovább marad, sokan máris elkönyvelik, hogy persze, ő keményebben dolgozik. Csak ezzel egyébként sem lehet előnybe kerülni, mert az autókból származó adatok mindkettőnk számára hozzáférhetők. Próbálunk egy lépéssel a másik előtt maradni, de közben tudjuk, hogy az információ egyenesen eljut hozzá, és persze fordítva.”

Hamilton első mercis szezonjában 189 pontig jutott Rosberg 171 pontjával szemben, de csak egyszer nyert, míg csapattársa kétszer. Hamiltonnak öt, Rosbergnek három pole jött össze, az időmérős csatát 11-8-ra az angol nyerte. Hamiltonnál eddig mindössze egyetlen csapattársa jutott több pontig egy F1-es szezonban, 2011-ben Jenson Button 270-227-re verte a McLarennél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik