Forma-1

“Hatalmas balszerencséje volt Schumachernek”

michael schumacher (michael schumacher)
michael schumacher (michael schumacher)

Jacques Villeneuve korábbi Forma-1-es pilóta együtt érez Michael Schumacher családjával. Elmondása szerint neki is volt korábban egy hasonló balesete, de ő pár karcolással megúszta.

15 kilót is fogyhatott Schumacher

A száguldó cirkusz 1997-es bajnoka anno hasonlóan elesett egy sípályán, ám ő szerencséjére könnyed sérüléssekkel megúszta a balesetet. Hozzátette, szerinte szabályozni kéne a síelők szabadságát.

Villeneuve és Schumacher nagy vetélytársak voltak a 90-es években, a német pilóta 1997-ben Jerezben ki is tolta a pályáról riválisát.

A kanadai elmondta, hogy ennek ellenére mindig jó kapcsolatot ápoltak egymással, s reméli, hogy Schumi mihamarabb felébred a kómából és felépül sérüléseiből.

“Nem volt szerencséje” – kezdte Villeneuve. “Mindig is veszélyes életet élt, de pályafutása során csak egy lábtörése volt, amire én emlékszem. Egyszer egy motorbalesetben nyaksérülést is elszenvedett, de ő így élt. Versenyzés közben előfordul egy ilyen súlyos sérülés, de hogy visszavonulását követően kellett ilyen helyzetbe kerülnie, az borasztó. Igaz, úgy is borzasztó lett volna.”

Fotó: Europress fotóügynökség

A 42 éves versenyző végtelenül sajnálja kollégáját, hisz mint köztudott Schumacher nem is ment gyorsan.

“Lassan haladt, csak a balszerencséjén múlt az egész. Ez is mutatja, hogy hiába figyel valaki oda mindenre, ha nincs szerencséje, akkor bármi megtörténhet. Szörnyű az egész, de még szörnyűbb a családjának, akik csak várni tudnak. Egész életemben síeltem, nem igazán féltem semmitől és volt, hogy csúnyán el is estem.”

Villeneuve végezetül hozzátette, hiába rendelkezik például egy síző hatalmas tapasztalattal a pályákon, lehet, hogy épp egy autóbaleset miatt kerül olyan helyzetbe, mint Schumacher.

“Ha már egyszer síeltél, akkor tudod, hogy mikor szabad, és mikor nem szabad menni. Megeshet viszont, hogy a világ legjobb síelői épp hazafele menet szenvednek el balesetet. Ez ellen semmit nem tehetsz. Természetesen a legjobbakat kívánom Schumachernek. Mindig is tiszteltem őt, de most családját tisztelem a legjobban.”

Vasárnap váratlan és meglehetősen rossz hírek láttak napvilágot, ugyanis kiderült, leállították Schumacher felébresztését az orvosok meg nem nevezett komplikációk miatt. Hétfőn délelőtt a német pilóta menedzsmentje cáfolta a híreszteléseket.

A francia hatóság már megállapította, a történtekért senkit nem terhel felelősség és lezárták a nyomozást, továbbá pontosították a baleset körülményeit. Kiderült, Schumacher 10,4 métert repült, mielőtt december 29-én súlyos fejsérüléseket szenvedett a francia Alpokban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik