Forma-1

F1: Vettel megindult

A Forma-1-es csapatok Bahreinban tesztelnek. Második nap.

A bahreini tesz első napjának 5. helye után Sebastian Vettel egyáltalán nem volt elkeseredve. Bár a Red Bullal problémák vannak, nem érzi úgy, hogy azok befolyásolják majd az idényrajtot.

„Ma a fékekkel volt gond. Blokkoltak a hátsó kerekek, ez pedig túl nagy hőt generált a karosszéria alatt. Most olyan időszakot élünk, amikor ha kijavítunk egy hibát, azonnal felüti a fejét egy másik.Ennek ellenére nem kell pánikolnunk. Ez még csak a második teszt, az idény pedig nagyon hosszú. Egyelőre azt sem nem tudhatjuk, milyen az autónk, még az is előfordulhat, ha minden klappol kiderül, a leggyorsabb a mezőnyben” – adott hangot optimizmusának a világbajnok.

Csütörtökön még nem kellett használni a poroltót
Forrás: twitter

Minden esetre a pozitív hozzáállás és a csapat munkájának köszönhetően Vettel a csütörtököt már szinte ott kezdte, ahol a szerdát abbahagyta. 1:40.540-et mértek neki leggyorsabbra eddig, ami a pillanatnyi állás szerint az 5. helyre elegendő, de ennél is fontosabb számukra, hogy már több, mint 14 kört tettek meg, annyit, mint tegnap egész nap. És bár kéznél vannak a porral oltók a melegedés miatt, eddig még nem kellett behabozni Vettel hátát…

A tesztnap eddigi legjobb eredménye Alonsóé. A spanyol, Ferrarija 1:37.700-nél haladt át a célvonalon, Hülkenberg a második. A német, Force India-Mercedeszének1:38.387-e, majd másfél másodperccel gyengébb a tegnapi legjobbnál. Őt a finn Bottas és a Williams-Mercedes követi 1:38.615-tel.

Vettel időközben már több, mint 34 körnél jár – úgy látszik üzembiztosabb kezd lenni a gépe. Pénteken és szombaton már a ma helyszínre érkező Ricciardo teszteli az RB10-est.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik