Forma-1

Button lehet az ász idén?

button (jenson button, mclaren, forma-1, )
button (jenson button, mclaren, forma-1, )

Az új szabályok mellett a lágy stílusú Jenson Button lehet az év legjobbja, de a Mercedesnél bíznak benne, hogy a Forma-1 most kezdődő korszakához is tud majd alkalmazkodni Lewis Hamilton, képes lesz majd spórolni az üzemanyaggal, amikor kell.

A Forma-1-ben az 1,6 literes turbós V6-os erőforrások, valamint maximális 100 kg-os tank- és egyben óránkénti fogyasztási limit mellett egyértelműen új korszak kezdődik 2014-ben. A csapatoknak és pilótáknak ügyesen kell majd menedzselniük a fogyasztást, különben nem érnek el a célig.

Az egykori F1-es Toyota-pilóta, többszörös Le Mans-győztes, tartóssági világbajnok (WEC) Alan McNish a BBC szakértőjeként pár napja arról írt, hogy szerinte Jenson Buttonnak fekszik majd legjobban az új kihívás.

“Az autóknak csökken a leszorítóereje és a tapadása, az új motorok pedig jóval nyomatékosabbak, az pedig külön kihívás lesz a pilóták számára, hogy 100 kg üzemanyaggal jussanak el a célig. Én úgy vélem, ez nagyon jól fekszik majd a mclarenes Jenson Buttonnak.”

“A takarékos fogyasztás korábban is ott volt az F1-ben, de most még fontosabb lesz. Azok a versenyzők lesznek előnyben, akik a leghatékonyabban használják fel az üzemanyagot. Button természetes stílusa pontosan ilyen, nagyon finoman, fokozatosan vezet, mindig érzékenyen kezelte a gázpedált. Ezért is ment mindig olyan jól a vizes pályán vagy nehéz viszonyok mellett, és kevésbé a mindent bele időmérőn.”

“Mivel ő természetéből fakadóan így vezet, szerintem képes lesz a maximumot kihozni az autóból, főleg azokon a futamokon, amelyeken nagy a fogyasztás. Úgy vélem, végig tartja majd a célszámokat, körről körre optimális szinten viszi majd a fogyasztást.”

NcNish szerint a ferraris Fernando Alonso és a címvédő Sebastian Vettel is könnyen, jól alkalmazkodik majd, Kimi Räikkönen egy kicsit kétségesebb lehet, míg Lewis Hamilton egyelőre nagy kérdőjel ebben a tekintetben.

“A Mercedes-páros igen érdekes, kíváncsian várom, hogyan viszonyul majd egymáshoz Nico Rosberg és Lewis Hamilton. Meggyőződésem, hogy egy körön Hamilton a leggyorsabb pilóta. Tavaly, a mercedeses tanulóévében is villantott már nagyokat, de egyértelműen az időmérőn volt a legmeggyőzőbb, míg Rosberg azért erősebb volt a versenyeken. Nagyon érdekes lesz látni, hogyan alkalmazkodik majd Hamilton az üzemanyag-spórolás új kihívására.”

Hamilton valóban nem épp a spórolós, finom stílusáról híres, tavaly is nehezére esett visszafogottabban vezetni, amikor a gumik miatt ilyenre kérték: “Ennél lassabban már nem tudok vezetni!” – mondta a csapatrádión. Ennek ellenére a Mercedes AMG műszaki csapatfőnöke, Paddy Lowe bízik az angol alkalmazkodási képességeiben.

“Azt hiszem, eltúlozzák ezt a dolgot. Egyértelműen fontos tényező lesz majd a spórolás a versenyeken, de nem ez lesz a meghatározó. Láthattuk tavaly, hogy ez néha hátráltatta némelyik pilótát, Lewis volt az egyik példa, és ez tényleg bosszantó, de az üzemanyag- és gumispórolás azért a Forma-1 történetének nagy részében jelen volt.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik