Forma-1

A Ferrarinak ki kell használnia a jó rajtot

ferrari f14 t (ferrari, tesztelés, fernando alonso, jerez, )
ferrari f14 t (ferrari, tesztelés, fernando alonso, jerez, )

Stefano Domenicali csapatfőnök szerint a Ferrari nagy lehetőséghez jutott a jól sikerült első Forma-1-es teszttel, de ígérgetni még nem lehet. A Mercedesnél is óvatosak.

Stefano Domenicali csapatfőnök szerint a Ferrari nagy lehetőséghez jutott a jól sikerült első Forma-1-es teszttel. Az első adatok szerint stimmelnek a szélcsatornából nyert és a pályán mért adatok, ez pedig Domenicali szerint nagyon ígéretes a folytatásra nézve.

A Ferrari összesen 251 kört tett meg Jerezben, ennél többet csak a Mercedesnek sikerült mennie. “Az F14 T technikai paraméterei és a mért aerodinamikai adatok a várakozásainkkal teljes összhangban vannak” – mondta Domenicali. “Ez egy nagyon szilárd kiindulási alap, ezt muszáj a lehető legjobban kihasználnunk.”

Fotó: Europress Fotóügynökség

“Jerezben elsősorban az új rendszerek finomhangolásán dolgoztunk, hogy később a maximumot tudjuk kihozni belőlük. Elégedetten láttam, bár nem volt meglepetés, hogy a pilótáink harmóniában dolgoznak, és máris értékes visszajelzéseket adtak az autó fejlesztéséhez.”

Domenicali nem figyelte a többi csapatot, így nem tudja megmondani, ki lehet erős a szezon első versenyén. “Jelen pillanatban még nem tudjuk értékelni a teljesítményt, sem az F14 T-ét, sem a riválisainkét. Most az volt a fontos, hogy a lehető legtöbb kört tegyük meg, és így a lehető legtöbb adatot tudjuk biztosítani a mérnököknek a fejlesztési munka folytatásához.”

“Túl korai lenne még precíz helyzetjelentéseket adni, egyébként is sokkal fontosabb ennél, hogy okos ötleteink legyenek az előrelépéshez. Melbourne-be a lehető legjobb formában kell érkeznünk.”

A Mercedesnél is óvatosak

A Mercedes ugyan egy szárnyhibával kezdte az első tesztet, de a folytatásban meglepően megbízhatónak bizonyult az autó, még versenyszimulációt is tudott teljesíteni az alakulat. A teljesítmény éles kontrasztban volt például a címvédő Red Bulléval, amely különböző problémák miatt mindössze 21 körig jutott.

Fotó: Europress Fotóügynökség

A csapat társfőnöke, Toto Wolff elismeri, hogy a Mercedes teljesítménye a vártnál jobb volt, de szerinte ennek nincs túl nagy jelentősége. “Tekintsünk csak a múltba” – filozofált Wolff. “Nagyon gyakran előfordult, hogy az első tesztek után favoritnak kikiáltott csapat nem szerepelt jól, amikor a szezon érdemi része elkezdődött. Még túl korai bármi ilyesmit kijelenteni.”

Wolff szerint Jerezben egyetlen csapat sem terítette ki az összes lapját. “Azt mondanám, hogy óvatosan elégedettek vagyunk. Arra számítottunk, hogy több problémába futhatunk bele az új rendszerekkel, mint amennyit valójában tapasztaltunk. Az első nap nehéz volt, de később az autó megbízhatóan működött.”

“A teljesítményt még nem tudjuk értékelni – egyelőre messze vagyunk a maximumtól. Kis darabok még hiányoznak itt és ott, nem úgy működnek bizonyos dolgok, ahogy terveztük. Összességében óvatosan örülünk, úgy tűnik, hogy a srácok jó munkát végeztek a gyárban.”

Wolff szerint a következő, bahreini teszt árulja majd el, mennyire sikerült alkalmazkodnia az új szabályokhoz a Mercedesnek. “Az adatok világosan mutatják, hogy a hűtéssel még lehetnek problémák. Még a viszonylag hűvös Jerezben is mértünk nagyon magas hőmérsékleteket, szóval nagyon érdekes új tapasztalatok várnak ránk Bahreinben. A hűtés lesz a szezon kulcsa.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik