Forma-1
force india (force india, )

F1: gyatra a V6-osok hangja

24.hu
24.hu

2014. 01. 30. 06:20

Nem lehet azt mondani, hogy folyamatos a körözés a szezon első Forma-1-es tesztjén, Jerezben. Így még jobban kijön a motorok vinnyogó hangja.

Az F1 idei első teszhétvégéjén a csapatoknak kis túlzással egyelőre az is nehézséget okoz, hogy egyáltalán beindítsák az autókat, az első napon az összes résztvevő együttvéve tett meg kilencven kört.

Erre számítottak a szakemberek, ahogy arra is, hogy az új V6-os turbómotorok hangja messze nem lesz olyan izgalmas, mint a V8-asoké. Mivel Jerezben kevés az akció, még jobban kijön, hogy a V6-osok hangja messze nem olyan szépen énekelnek, mint a kifutó motorok.

“Őszintén szólva, egy kicsit csalódott vagyok” – fogalmazott Nico Hülkenberg, miközben Force Indiá-s csapattársa, Sergio Perez körözését nézte. “Egy kicsit olyan ez a hang, mint egy DTM autóé. A V8-asokhoz képest sokkal halkabb, legalábbis az alapján, amit ma hallottam. Lehet, hogy lesz még jobb is, de egyelőre hiányzik a V8-asok ordítása.”

Nico Rosberget a nyolcvanas évekbe repítette vissza a motorok hangja, Toto Wolff Mercedes-csapatfőnök szerint azonban változnak majd a vélemények, amint maximumon kezdik pörgetni az új motorokat. “Nem szabad elfelejteni, hogy alapvetően csak rendszerellenőrzéseket végzünk jelenleg” – mondta Wolff. “Biztos vagyok benne, hogy néhány hónap múlva senki nem fog a régi motorok hangjáról beszélni.”

Sebastian Vettel mindenesetre szomorú. “Imádom a V8-ast. Rossz iránynak tartom, ami most történik” – panaszkodott a négyszeres bajnok.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.