Forma-1

Teljes a káosz az F1-es teszten

raikkonen (kimi räikkönen, ferrari, )
raikkonen (kimi räikkönen, ferrari, )

Igen keservesen indult a Forma-1-esek első 2014-es tesztje, egy csomóan el sem tudnak indulni, de aki kimegy, annál is elromlik vagy összetörik az autó. Räikkönen műszaki hibával kezdett, Hamilton a falban.

A kedden délelőtt 9-kor a spanyolországi Jerezben megkezdődött a Forma-1-esek első 2014-es téli tesztje, de eddig keserves az indulás.

Reggel elrántották a leplet a Mercedes és a Red Bull autójáról is, de a Caterham és a Marussia szintén ekkorra ütemezett bemutatója elmaradt, az előbbi csapatnál a garázsban dolgoztak, az utóbbinál pedig csak kedden hajnalban tudták útnak indítani a járgányt Angliából.

Kora délutánig a Red Bull, a McLaren, a Williams és a Caterham meg sem jelent a pályán, a ferraris Kimi Räikkönennek, a Toro Rossó-s Jean-Eric Vergne-nek, a Force Indiá-s Sergio Pereznek és a sauberes Esteban Gutierreznek pedig csak néhány fel- és levezető kör jutott – a Ferrari és a Force India ráadásul rögtön az első körén leállt.

A legaktívabb Lewis Hamilton volt a Mercedesszel, ő 18 kört teljesített, azonban nem sokkal 13 óra előtt a célegyenesben leszakadt az autóról az első szárny, az angol pedig a gumifalba csapódott a W05-össel. A 2008-as bajnok nem sérült meg, de a Mercedes első tesztnapja véget is ért.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik