Forma-1

F1: Elszabadul a fejlesztési verseny?

Christian Horner (christian horner, )
Christian Horner (christian horner, )

A 2014-ben érkező új szabályok mellett újra egy kicsit szélesebb tere nyílik a kísérletezésnek, fejlesztéseknek, a nagy, gyári csapatok pedig nem is tehetnek majd mást, mint hogy mindent beleadjanak. Indul az újabb költekezési háború?

Unásig ismételt tény, hogy a 2014-es Forma-1-es idényben új, 1,6 literes turbós V6-os erőforrások és új aerodinamikai szabályok jönnek. Az új keretrendszer persze még felfedezésre vár, mindenki igyekszik megtalálni a legjobb megoldásokat, a kiskapukat.

“Mivel a szabályok még nem lesznek teljesen kiforrottak, 2009-hez hasonlóan megint buzognak majd az ötletek. Az idény kezdetén valószínűleg igen nagy tempójú lesz a fejlesztés, ahogy minden csapat igyekszik majd belerázódni” – nyilatkozta a címvédő Red Bull főnöke, Christian Horner az Autosportnak.

“Az elmúlt pár évben megmutattuk, hogy képesek vagyunk hatékonyan fejleszteni az autót, remélhetőleg ez lesz igaz az új idényben is” – tette hozzá.

A közvélekedés szerint a gyári csapatok, azaz a Ferrari, a Mercedes és a Renault kiemelt, félgyári partnereként működő Red Bull, valamint 2015-től a Hondával összeálló McLaren előnyben lesz a klienscsapatokkal szemben.

A 2013-as bajnokság utolsó helyén végző Caterham csapatfőnöke, Cyril Abiteboul tart tőle, hogy a presztízsharc költekezési háborúhoz vezet, ami ellehetetleníti a közép- és kiscsapatokat:

“Úgy gondolom, hogy a szabályváltozás számunkra egy kis lehetőség a középmezőnyhöz való felzárkózásra, azonban csakis arra. Az új körülmények mellett a középmezőny elég messze lesz az élcsapatoktól, ugyanis tudom, hogy ők mennyit tudnak fordítani a fejlesztésre” – mondta a francia szakember az Autosportnak.

“A másik, hogy 2015-ben, amikor már négy nagy játékos lesz – a Ferrari, a Red Bull a Renault-val, a Mercedes és a Honda is -, kötelező lesz a siker. Bizonyítaniuk kell, hogy megérte a befektetett pénz, a győzelmi kényszer pedig durva fegyverkezési versenyt generál majd. Komoly a veszély, hogy a Forma-1 négy élmenőből és a többiekből áll majd.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik