Forma-1
michael schumacher (michael schumacher, )

Schumacher balesete: “Szó sincs életveszélyről”

Hamzók Gotfrid
Hamzók Gotfrid

2014. 01. 04. 11:54

Egy korábbi Forma-1-es pilóta is meglátogatta a kórházban Schumachert. Állítja, egyre jobb a helyzet.

Philippe Streiff 55 futamon állt rajthoz az F1-ben 1984 és 1989 között, ám pályafutásának egy tesztbaleset vetett véget: az autója teljesen összetört, ő pedig lebénult az ütközés miatt.

Streiff pénteken látogatta meg sporttársát, akivel bár sosem találkozott a pályán – Schumacher 1991-ben debütált a Forma-1-ben, baráti szálak fűzik a némethez.

Streiff beszélt a francia orvosoknak tanácsadói minőségben segítő dr. Gérard Saillant professzorral is, aki korábban is kezelte Schumacert, Saillant pedig jó hírekkel szolgált a korábbi autóversenyzőnek.

Fotó: DPPI

“Gérard Saillant azt mondta nekem, hogy Schumacher állapota komoly, de életveszélyről már nincs szó” – majd hozzátette, hogy nincs ok azt feltételezni, hogy nem épül fel a hétszeres világbajnok.

Ezeket a híreket egyelőre még senki sem erősítette meg, a kórház és a pilóta szóvívője ugyanis korábban azt nyilatkozta, csak akkor tájékoztatják a sajtót a fejleményekről, ha jelentős változás áll be az állapotában.

A 45 éves világbajnokot vasárnap érte balesetet Méribelnél, ahol eredetileg születésnapját ünnepelte volna családjával és barátaival. Azóta többször is megműtötték Schumachert, akinek stabil az állapota.Idegsebészek szerint nem lehet pontosan megmondani, meddig marad kómában a sportoló. Hetekbe is telhet, mire felébred.

Az viszont biztos, hogy Schumacher sisakján volt egy fejkamera, a kérdés már csak az, hogy rögzítette-e a balesetet. A rendőrség vasárnap az összetört sisakkal együtt lefoglalta a kamerát, így ha van érdemleges felvétel, biztos, hogy hamarosan hírt kapunk róla.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.