Forma-1

Magyar orvos segíthet Schumachernek

A Blikk úgy értesült, hogy dr. Csókay András főorvos, nemzetközi hírű baleseti idegsebész a világhálón keresztül kereste meg a grenoble-i egyetemi klinikát, illetve több francia idegsebész-professzort, s felajánlotta tapasztalatait.

Dr. Csókay András idegsebész a Hír24 híradóban is nyilatkozott már Schumacher vasárnapi síbalesetéről, a feltételezett állapotáról. A főorvos nem kívánta kommentálni a Blikk értesülését.

Ugyanakkor tény, Dr. Csókay  nevéhez fűződik a kilencvenes évek végén kifejlesztett műtéti eljárás, az úgynevezett éralagút-technika. Ennek lényege, hogy az agyduzzadással járó sérüléseknél a koponyatető eltávolítása után az ereket alagúttal védik az elzáródástól.

Michael Schumacher vasárnap szenvedett síbalesetet a francia Alpokban. A pénteken 45. születésnapját ünneplő Schumacher a francia média szerint 14 éves fiával volt, menedzsere azonban csak annyit közölt, hogy nem volt egyedül. Vasárnap 11 óra körül két kijelölt sípálya között siklott le, megállt segíteni egy elesett barátjának, majd továbbsiklott és váratlanul febukott, feje egy sziklának csapódott.

A Bild című napilap – mely fotót tett közzé a beleset helyszínéről – legfrissebb számában arról írt, hogy Schumacher bukósisakja az ütés erejétől kettétörött. Az orvosi stáb szerint sisak nélkül valószínűleg nem élte volna túl a balesetet.


A baleset helyszínén azonnal megjelent a mentőhelikopter
Fotó: AFP

A baleset óta egy második műtétet is végrehajtottak Schumacheren, akinek azóta stabil az állapota.

Németországból és a világ több más országából politikusok, neves közéleti személyiségek és sportolók egymás után fejezték ki azt a reményt, hogy a világhírű versenyző felépül a balesetből.

A Hír24-nek hétfő este nyilatkozó professzor szerint az elkövetkezendő napok döntik majd el, hogy mi lesz a folytatás.

Olvasói sztorik