Forma-1

Raikönnen két évig szót sem váltott Grosjeannal

romain grosjean (romain grosjean, )
romain grosjean (romain grosjean, )

Ahhoz képest, hogy Romain Grosjeant tavaly még első körös idiótának nevezte Mark Webber, a francia 2013-ra egészen kikupálódott, és teljesen korrekt szezont teljesített több dobogóval. Grosjeannak segített, hogy pszichológus segítségét kérte, és az sem tett rosszat koncentrációjának, hogy nyáron megszületett első gyermeke.

Noha Grosjean megkapta a szerződést 2013-ra, nem lehetett biztos benne, hogy nem rakja ki a Lotus. “Emlékszem, hogy a tulaj felhívott azzal, megvan a szerződés. De Gerard Lopez azt is hozzátette, hogy amennyiben az első négy versenyen négy első körös balesetem lesz, mehetek isten hírével” – mesélte Grosjean az Auto Hebdónak.

“Erre csak annyit mondtam, hogy ez teljesen oké. De ha véletlenül tényleg lett volna négy első körös balesetem, az biztos, hogy kirúgnak.”

Grosjean úgy látja, az anyagi problémák és a Quantum Motorsportsszal hónapok óta húzódó tárgyalások miatt a csapat nehéz helyzetben fejezte be az évet – írja a vezess.hu.

“Ez különösen nehéz időszak volt Eric Boullier csapatfőnök számára. De ezekben a pillanatokban mutatkozott meg az igazi erőnk is.”

Fotó: MTI

Az anyagi problémák miatt kényszerült a Lotus arra, hogy Nico Hülkenberg helyett Pastor Maldonadót igazolja le, Grosjeant ezt nem zavarja különösebben.

“Hülkenberg nagyszerű csapattárs lett volna, de jól megleszünk Pastorral is. A GP2-ben találkoztunk néhányszor, egy körön nagyon gyors.”

Grosjean elárulta azt is, hogy a Ferrarihoz (vissza)igazoló Kimi Räikkönennel semmilyen kapcsolata nem volt.

“Kimi csodálatos visszatérést produkált, és a csapat vezére lett, noha nálunk nincs első és második számú pilóta. Különleges ember, de kapcsolatunk nem volt: én lepődtem meg a legjobban, amikor Spában odajött hozzám, és azt mondta, ‘gratulálok a kicsi születéséhez’. Ez volt az egyetlen mondat, amit két év alatt hallottam tőle.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik