Forma-1
Ferrarik (ferrari, )

Raikönnen régi-új csapatánál tett látogatást

Rajongók milliói várják, hogy a legendás finn pilóta, Kimi Räikkönen végre második alkalommal is magára öltse a Ferrari kezeslábasát, és bemutatkozzon az olasz istállónál. Mivel a finn 2007 és 2009 között már versenyzett a sportág legismertebb alakulatánál, nem várja idegen környezet.

Talán ez a közös múlt kellett ahhoz, hogy valami nagy felhajtással járó hivatalos sajtóesemény előtt Kimi családias hangulatban látogasson el Maranellóba – írja a vezess.hu.

A kép alapján jól halad a finn hátműtét utáni felépülése, várhatóan ő is tud csatlakozni az első, 2014. január 28-án megrendezésre kerülő téli teszthez, ahol Fernando Alonso csapattársaként először nyílik alkalma rá, hogy közös technikát hajtva mérje össze erejét a kétszeres világbajnok spanyol pilótával.

Láthatóan mindenki örül Raikkönen érkezésének
Fotó: magazine.ferrari.com

A látogatás után kiderült az is, hogy versenymérnöke Antonio Spagnolo lesz. Andrea Stella marad Fernando Alonso mellett. Az ünnepi hangulatú találkozón ott volt Stefano Domenicali csapatfőnök is, átbeszélte a finnel a fejlesztések állását.

A fotón az is látszik, hogy Kimi valamilyen ajándékkal kedveskedett régi-új kollégáinak, de erről nem adott információt a Ferrari, ahogy arról sem, hogy a finn kapott-e valamilyen karácsonyi apróságot. Első ferraris szereplése előtt ugyanis egy Ferrari Enzóval motiválták őt a csapatvezetők, lehet, hogy jövőre egy LaFerrarival bővül a Jégember garázsa?

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Budapest, 2013. március 8.
Sertéshúskínálat árcédulával a Fõvám téri Központi Vásárcsarnok egyik hentesüzletének (standjának) pultjában.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítõje vállalja a felelõsséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.