Az ember azt gondolná, hogy az F1, mint a legnézettebb, legnagyobb pénzt megmozgató autósport, befektetők tucatjait mozgatja meg, sorban állnak a jelentkezők, hogy gyári, vagy saját márkás istállót hozhassanak létre. Oszt nem.
A HRT tavaly év végi kiesése óta egy hely üresen tátong. Ráadásul az is folyamatos szóbeszéd tárgyát képezi, hogy a kis istállók közül a Sauber, a Lotus és a Marussia is rendre likviditási problémákkal küzd.
Nincs mit tenni, a Nemzetközi Automobil Szövetségnek (FIA) valamit ki kell találnia. Hát kitalálták. Hirdetést adtak fel a saját honlapjukon.
Ebben a sportbizniszben elég furcsa módja a csapatkeresésnek az, amit a FIA választott
Forrás: fia.com
“A FIA úgy határozott, hogy pályázatot indít a 2015-2020-as idényekre egy új Forma-1-es csapat kiválasztására. A bajnokság hosszú távú érdekei határozzák meg, hogy melyik jelentkezőre esik a választás. A pontos részletekért, határidőkért, feltételekért, stb. a FIA titkárságánál kell formális beadványban érdeklődni 2014 január 3-a, délután öt óráig”.
Vastagabb pénztárcájú, vállalkozó kedvű F1 szerető urak és hölgyek: az itt olvasható iránymutatások szerint lehet jelentkezni!!