Forma-1
Jenson Button (jenson button, )

Ijesztő a párhuzam a McLaren és a Williams között

Jenson Button nem tart attól, hogy a másik legendás brit csapat, a Williams szomorú sorsára jut a McLaren. A világbajnok úgy véli, nem lejtőre, csak hullámvölgybe kerültek idén.

Az 1980-90-es években a McLaren és a Williams volt a Forma-1 két legnagyobb neve. Mára ez már csak a múlt, a Williams az elmúlt egy évtizedben teljesen eljelentéktelenedett, idén mindössze kétszer szerzett pontot, míg a McLaren is bő három évtizedes mélyponton járt azzal, hogy egyetlen dobogós helyezést sem ért el.

Ijesztő a párhuzam. Jenson Button szerint azonban nem reális az összehasonlítás:

“A csapatnál jó a hangulat, megvan a hit. És olyan erőforrásokkal rendelkezünk, amikkel a Williams nem. Az F1-ben, nagyjából úgy, mint a fociban, a pénz a kulcs” – mondta az idén negyedik mclarenes szezonját záró angol.

“Mindannyian tudjuk, milyen szezonunk volt, erről nem is érdemes tovább beszélni. Sokat tanultunk, és a szokásosnál is többet kísérleteztünk idén. Bajnoki esélyes autóval nem szokás eltérni a jó beállításoktól, de most olyan dolgokat próbálunk ki, amikre korábban gondolni sem mertünk volna. Ez hasznos volt. Mindenki izgatottan várja a jövő évet, a változások mindenki számára jól jönnek – kivéve a Red Bullt” – utalt a jövő évi új szabályokra, új motorokra, a tiszta lappal való kezdésre.

Button azt is leszögezte, hogy szerinte a siralmas év ellenére nincs szükség személycserékre a csapat élén, Martin Whitmarsh megfelelő vezető.

“A csapatvezetés jó. Idén nehéz évük volt, és vannak mindenféle pletykák, de persze mindig így van ez a gyenge szezonok esetében, mindig kell valami bűnbak. De szerintem nagyon jól kezelték a helyzetet, erős a vezetés és jó munkát végzünk majd a jövő évre!”

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

September 1885:  A mob of white coal miners attacking Chinese immigrants who worked  during a strike at the mines in Rock Springs, Wyoming.  (Photo by MPI/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.