Forma-1

Brazíliában is Vettel indul az élről

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2013. 11. 23. 18:43

A már világbajnok Sebastian Vettel szerezte meg a pole-t az esős időben megrendezett időmérő n a Forma-1 Brazil Nagydíján.


19-ből 9 alkalommal  Sebastian Vettel szerezte meg a pole-t a szezonban
Fotó: DPPI

Ahogyan azt a szabadedzések után sejteni lehetett, az időmérőre is megérkezett az eső, ez pedig sokak számításait keresztülhúzta a Q1-ben, igaz végül nem történt nagy meglepetés, Maldonado, Gutierrez, Pic, van der Garde, Bianchi és Chilton pottyant ki 20 percet követően.

A McLareneknek ismét nem ment, Jenson Button és Sergio Perez is kiesett a Q2-ben, a csapatot a szezon végén elhagyó mexikói ráadásul a negyedórás etap végén csúnyán össze is törte az autóját. Kerttejükön kívül még Heikki Kovalainen, Paul di Resta, Valtteri Bottas és Adrian Sutil volt az, aki nem jutott be a harmadik szakaszba.

Videó – Sergio Perez a falnak csapta a McLarent:

A Q3-ra jó sokat kellett várni, a nagy eső miatt ugyanis többször is csúszott a kezdés, közel 40 perces pauza után folytatódott csak a száguldás. A Red Bull semmit sem bízott a véletlenre, a világbajnok csapat pilótái mentek ki elsőnek, Sebastian Vettel pedig meg is futotta a leggyorsabb kört (1:28.830.). Öt perc után indult be a nagy kerék cserebere, természetesen ezt követően fel is gyorsult a mezőny, azonban így is Vettelé lett a pole, a német 1:26.479-et repesztett.

Nico Rosberg, Fernando Alonso, Mark Webber, Lewis Hamilton, Romain Grosjean, Daniel Ricciardo, Jean-Éric Vergne, Felipe Massa és Nico Hülkenberg a további sorrend. A papírforma tehát nem borult, bár a Toro Rossi fiataljai kellemes meglepetést okoztak azzal, hogy beverekedték magukat az első tízbe.

Eredmény – Brazil Nagydíj, időmérő

1. Sebastian Vettel    Red Bull-Renault     1m26.479s
2. Nico Rosberg          Mercedes             1m27.102s  +0.623s
3. Fernando Alonso       Ferrari              1m27.539s  +1.060s
4. Mark Webber           Red Bull-Renault     1m27.572s  +1.093s
5. Lewis Hamilton        Mercedes             1m27.677s  +1.198s
6. Romain Grosjean       Lotus-Renault        1m27.737s  +1.258s
7. Daniel Ricciardo      Toro Rosso-Ferrari   1m28.052s  +1.573s
8. Jean-Eric Vergne      Toro Rosso-Ferrari   1m28.081s  +1.602s
9. Felipe Massa          Ferrari              1m28.109s  +1.630s
10. Nico Hulkenberg       Sauber-Ferrari       1m29.582s  +3.103s
11. Heikki Kovalainen     Lotus-Renault        1m27.456s  +1.295s
12. Paul di Resta         Force India-Mercedes 1m27.798s  +1.637s
13. Valtteri Bottas       Williams-Renault     1m27.954s  +1.793s
14. Sergio Perez          McLaren-Mercedes     1m28.269s  +2.108s
15. Jenson Button         McLaren-Mercedes     1m28.308s  +2.147s
16. Adrian Sutil          Force India-Mercedes 1m28.586s  +2.425s
17. Pastor Maldonado      Williams-Renault     1m27.367s  +2.025s
18. Esteban Gutierrez     Sauber-Ferrari       1m27.445s  +2.103s
19. Charles Pic           Caterham-Renault     1m27.843s  +2.501s
20. Giedo van der Garde   Caterham-Renault     1m28.320s  +2.978s
21. Jules Bianchi         Marussia-Cosworth    1m28.366s  +3.024s
22. Max Chilton           Marussia-Cosworth    1m28.950s  +3.608s

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Kecskemét, 2017. szeptember 21.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter (b) és Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. (MBMH) ügyvezető igazgatója (az autóban) a Mercedes-Benz gyár összeszerelő üzemében Kecskeméten 2017. szeptember 21-én. Ezen a napon letették az autógyár közvetlen szomszédságában felépülő új képzési központ alapkövét.
MTI Fotó: Ujvári Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.