Forma-1

Alonso a pályán válaszol az elnöknek

Fernando Alonso (fernando alonso, )
Fernando Alonso (fernando alonso, )

Fernando Alonso nem akart belemenni a Ferrari-elnök Luca di Montezemolótól kapott osztályzatának értékelésébe. Ő elégedett a saját teljesítményével, és a pályán válaszol majd.

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo pár napja 10-ből “erős 8-asra” értékelte Fernando Alonso 2013-as teljesítményét. A bajnokságot megint a 2. helyen záró spanyol nem kívánt érdemben reagálni az osztályzatra, de úgy véli, nagyon is elégedett lehet az idei szereplésével.

“Én nem pontozok. Megtettem a dolgom, és bízom benne, hogy megfelelően értékelik majd. Én a pályán szeretek válaszolni. Mindenesetre büszke vagyok a 2. helyemre, hiszen a mezőny hetedik vagy nyolcadik leggyorsabb autójával értem el. Tavaly inkább bántott a dolog, mert az utolsó futamon úszott el a cím, de idén büszke vagyok az eredményemre” – mondta az idén két győzelmet és hat további dobogós helyezést szerző Alonso.

A ferraris spanyol elárulta, hogy már az idény felénél tudta, idén nem győzhet:

“Németországban vagy Magyarországon lett világos. Júliusra túlságosan le voltunk maradva a versenyképesség tekintetében. Silverstone-ra nagy fejlesztési csomaggal készültünk, de nem vált be, lemaradtunk a Red Bulltól. Németországban és Magyarországon egyáltalán nem voltunk versenyképesek, folyamatosan pontokat veszítettünk. A nyári szünetre már úgy mentünk, hogy tudtuk, nagyon nagy ugrásra lenne szükségünk, ha még esélyt szeretnénk a címre, de azt is tudtuk, hogy már nagyon-nagyon nehéz lenne.”

Alonso azt is elmondta Interlagosban, hogy az abu-dzabi esése után tényleg kétséges volt a múlt hétvégi austini indulása. A hátsérülés komolyan megkínozta: “Mostanra jól vagyok, de ha Abu-Dzabi után a következő hétvégén lett volna a verseny, akkor egyértelműen nem tudtam volna vezetni. Pedro (de la Rosa, tartalékos) készenlétben volt (az Amerikai Nagydíj előtt).”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik