Forma-1

Kovalainen belassult. De miért?

Heikki Kovalainen (heikki kovalainen, )
Heikki Kovalainen (heikki kovalainen, )

Heikki Kovalainen úgy véli, hogy az Amerikai Nagydíjon mutatott szerény versenytempóját nem lehet egyértelműen az autóra fogni. Reméli, hogy Brazíliában már elcsípi a dolgot.

Heikki Kovalainen úgy véli, hogy az Amerikai Nagydíjon mutatott szerény versenytempóját nem lehet egyértelműen az autóra fogni. A Lotusnál Kimi Räikkönent helyettesítő finn rögtön a nyolcadik helyre kvalifikált, a rajt után azonban egyből visszaesett, és végül csak 14. lett. Kovalainen dolgát egy rejtélyes szárnyhiba és a KERS elszállása is nehezítette.

“A verseny nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, és nem érzem egyértelműen, hogy az autó vagy a pilóta volt a ludas” – mondta önkritikusan Kovalainen. “Gondunk volt az első vezetőszárnnyal, emiatt leszorítóerőt veszítettünk, de ez a csere után javult. A verseny felénél aztán volt egy KERS-hiba, de még ez sem magyarázza teljesen a hiányzó versenytempót. Átnézzük az adatokat, reméljük, Brazíliában jobban mennek majd a dolgok.”

A Lotus vezető versenymérnöke, Alan Permane védelmébe vette Kovalainent. “Heikki elég hirtelen került a csapatba, és azonnal felvette a tempót” – fogalmazott Permane. “Nagyon erős teljesítmény volt, hogy rögtön az első tízbe került az időmérőn, a verseny rajta kívülálló okok miatt alakult gyengébben.”

“Rengeteg teljesítményt veszített az első szárny miatt, amelynek okát azonnal kivizsgáljuk, amint minden felszerelésünk megérkezett Brazíliába. Megtaláltuk a KERS-hiba okát is, úgyhogy reméljük, a záróversenyen mindkét pilótánk jó eredményt ér el.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik