Forma-1

Alonsót a második hely is pörgeti

Fernando Alonso (fernando alonso, )
Fernando Alonso (fernando alonso, )

A spanyol pilóta azt mondja, nincs kiábrándulva a Ferrari viszonylagos versenyképtelensége miatt, az egyéni és a konstruktőri második hely megszerzése is elég motivációt nyújt számára, hiszen nem az övék a második legjobb autó.

A Ferrari a 2013-as szezon őszi ázsiai szakaszára végképp lendületet vesztett, a vörös autó legutóbb, Abu-Dzabiban sem jelentett semmilyen veszélyt az élmenőkre – Fernando Alonso az időmérőn a szezonban első ízben a top10-be sem került be.

Hónapok óta beszélik, hogy Alonso és a Ferrari viszonya megromlott, és ez az utóbbi futamok versenyképtelenségét látva nem is lenne meglepő. A spanyol pilóta az Autosportnak nyilatkozva elismerte, hogy nem könnyű mindig 100 százalékot nyújtani, de úgy véli, kétszeres bajnokként és ferrarisként ez a kötelessége.

“Nagyon nehéz. 12 éve vagyok az F1-ben, előtte pedig ott voltak az alsóbb kategóriák, de mindig, minden versenyen 120 százalékot nyújtok. Emellett mindig reflektorfényben vagyok, mindig nagyok az elvárások, így mindig igyekszem is megtalálni, mit tehetnék másképp, hogyan javíthatnám az eredményt, szóval mindig kell az a kis plusz, ez motivál.”

Bár a már bajnok Sebastian Vetteltől 130 pontra van lemaradva, Alonso Kimi Räikkönen kiesése miatt viszonylag kényelmes, 34 pontos előnnyel áll az egyéni bajnokság 2. helyén. A Ferrari jelenleg a 3. a konstruktőriben, de a hátrány mindössze 12 pont a Mercedeshez képest, nem lehetetlen az utolsó két futamon fordítani.

“Egyértelmű, hogy most mi motivál: a konstruktőri második hely ugyan nem az eredeti fő cél, de így is jó cél. A megszerzése elégtétel lenne számomra, hiszen tudjuk, hogy nem a miénk a második legjobb autó. Az egyéni második hely is egy kis személyes diadal lesz. Nyilván a bajnoki címekért vagyok itt, így a második hely szomorú, de az egyéni teljesítmény tekintetében, 2013-ban jó eredménynek számítana.”

A Ferrari persze nehezen hozhatja be a Mercedesszel szembeni lemaradást, ha az autó gyengébb. Alonso szerint nagyon bele kell húzni:

“Tény, hogy jobban kell teljesítenünk. Voltak olyan hétvégék, amikor már nem csak a Mercedes, de a Lotus, (a sauberes Nico) Hülkenberg, a Toro Rosso, a McLaren is fejfájást okozott nekünk, szóval túl sokat hagyunk benne, jobban kell teljesítenünk.”

“Az autó Austinra és Brazíliára is ugyanilyen marad, szóval ügyesebbnek kell lennünk a beállítások terén, a pályához való hangolásban. És nekünk, a pilótáknak is jobban kell teljesítenünk, a Mercedes megveréséhez végig tökéletes köröket kell futnunk.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik