Forma-1

Meglepetés: nem Vettel indul az élről

A Red Bull ausztrál pilótája, Mark Webber szerezte meg a pole-pozíciót a Forma-1 Abu-Dzabi Nagydíján. A már világbajnok német a második rajtkockát szerezte meg.

A szezon érdemi része már múlt vasárnap eldőlt, Indiában Sebastian Vettel nem csak a futamot, hanem a világbajnoki címet is megnyerte – zsinórban a negyediket. A konstruktőri vb-címet újra a Red Bull zsebelte be.

Ennek ellenére a szezon további részét természetesen megrendezik, a hétvégén Abu-Dzabiban versenyez a a mezőny, szombaton az időmérőt rendezték. A Q1-ben a Red Bull két pilótája, Vettel, valamint az ausztrál Mark Webber kényelmesre vette a figurát, a többségnek már rég megvolt legalább az első mért köre, amikor az osztrák istálló pilótái még javában a garázsban „ejtőztek”. Az első húsz perc egyébként nem hozott nagy meglepetést, bár Adrian Sutil korai búcsúja azért nem mindennapos. Rajta kivül a Sauber mexikói fiatalja, Esteban Gutierrez, valamint a két Caterham és a két Marussia esett ki.

A Q2-ben a hajrá volt igazán izgalmas, ugyanis Fernando Alonso mellett a két McLaren is kieső helyen állt az utolsó két percen belül. Végül aztán a Ferrari spanyolja és Jenson Button, a wokingiak brit versenyzője pottyant ki, Sergio Pérez ugyanakkor egy jó hajrával beverekedte magát az első tízbe – mint ahogyan Daniel Ricciardo és Nico Hülkenberg is.


Mark Webber jól hajrázott
Fotó: MTI/EPA

A Q3-nak már villanyfénynél vágtak neki a versenyzők, ugyanis idő közben lement a nap. Sokan úgy döntöttek, már az elején megpróbálják bebiztosítani a minél jobb rajtpozíciót, majd félidőben Vettel az első mért körével kapásból az élre állt, ráadásul három tizedet adott a többieknek. Már-már azt hihettük, hogy nem tudja senki sem megszorongatni, ám a csapattárs végül beelőzte, Mark Webber rajtol az élről. Zsinórban hatodik alkalommal szerezte meg a pole-t a Red Bull.

Vettel a második, Nico Rosberg a harmadik rajtkockából startolhat. A végén megpördülő Lewis Hamilton a negyedik, Kimi Räikkönen az ötödik, Hülkenberg a hatodik, Romain Grosjean a hetedik, Felipe Massa a nyolcadik, Pérez a kilencedik, Ricciardo pedig a tízedik pozícióból várhatja a rajtot.

Eredmény – Abu-Dzabi Nagydíj, időmérő

1. Mark Webber          Red Bull-Renault       1m39.957s
2.  Sebastian Vettel     Red Bull-Renault       1m40.075s  +0.118s
3.  Nico Rosberg         Mercedes               1m40.419s  +0.462s
4.  Lewis Hamilton       Mercedes               1m40.501s  +0.544s
5.  Kimi Raikkonen       Lotus-Renault          1m40.542s  +0.585s
6.  Nico Hulkenberg      Sauber-Ferrari         1m40.576s  +0.619s
7.  Romain Grosjean      Lotus-Renault          1m40.997s  +1.040s
8.  Felipe Massa         Ferrari                1m41.015s  +1.058s
9.  Sergio Perez         McLaren-Mercedes       1m41.068s  +1.111s
10.  Daniel Ricciardo     Toro Rosso-Ferrari     1m41.111s  +1.154s
11.  Fernando Alonso      Ferrari                1m41.093s  +0.620s
12.  Paul di Resta        Force India-Mercedes   1m41.133s  +0.660s
13.  Jenson Button        McLaren-Mercedes       1m41.200s  +0.727s
14.  Jean-Eric Vergne     Toro Rosso-Ferrari     1m41.279s  +0.806s
15.  Pastor Maldonado     Williams-Renault       1m41.395s  +0.922s
16.  Valtteri Bottas      Williams-Renault       1m41.447s  +0.974s
17.  Esteban Gutierrez    Sauber-Ferrari         1m41.999s  +1.306s
18.  Adrian Sutil         Force India-Mercedes   1m42.051s  +1.358s
19.  Giedo van der Garde  Caterham-Renault       1m43.252s  +2.559s
20.  Jules Bianchi        Marussia-Cosworth      1m43.398s  +2.705s
21.  Charles Pic          Caterham-Renault       1m43.528s  +2.835s
22.  Max Chilton          Marussia-Cosworth      1m44.198s  +3.505s

Ajánlott videó

Olvasói sztorik