Forma-1
sebastian vettel (sebastian vettel, red bull, forma-1, )

Hamilton: Vettel már legenda

Az Indiai Nagydíjon sorozatban negyedik bajnoki címét begyűjtő Sebastian Vettelnek sorra gratuláltak a korábbi bajnokok, ellenfelek.

Sebastian Vettel a papírformát hozva megnyerte a vasárnapi Indiai Nagydíjat, az idei 9. győzelemmel pedig bebiztosította sorozatban negyedik világbajnoki címét, egyben a Red Bull konstruktőri sikerét is.

A futam után a mercedeses Lewis Hamilton a Sky Sportsnak nyilatkozva rögtön Vettel méltatásával kezdte:

“Először is, hadd gratuláljak Sebastiannak! Négyszeres világbajnok, elképesztő! Most már a legendák közé tartozik, sőt már eddigi is ott volt. Hogy ilyen fiatalon – 26 éves, ugye? – ezt elérni, egészen lenyűgöző. Jó pár rekordot megdöntött az elmúlt pár évben.”

“Próbálom személyesen is elcsípni egy kicsit később, bár azt hiszem, eléggé elfoglalt lesz” – mondta a 2008-as győztes.

A 2009-es bajnok, Jenson Button is tisztelgett Vettel előtt: “Igazán lenyűgöző, főleg, hogy sorozatban nyert négyszer. A csapata kiválóan dolgozott, Adrian Newey bizonyította, mennyire jó, Seb pedig elegánsan, győzelemmel zárta le a küzdelmet.”

A ferraris Fernando Alonso szintén elismerte a német rivális sikerét: “Gratulálok Sebastiannak! Nagyon-nagyon erős szezonja van, uralta az idény második felét, elismerésem neki és a csapatának is. Remélhetőleg jövőre jobban meg tudjuk nehezíteni a dolgukat!”

A Vettelt nem túlságosan szívlelő spanyollal szemben csapattársa, Felipe Massa teljes lelkesedéssel méltatta a Red Bull-os győztest.

“Ma feliratkozott a legnagyobb Forma-1-es versenyzők közé Senna, Schumacher és a többi örök nagyság mellé. Örülök a sikerének, megérdemelt mindent, amit elért a pályafutása során. Fantasztikus versenyző!”

A Forma-1 történetének másik négyszeres világbajnoka, egyben a motorszállító Renault márkanagykövete, Alain Prost is gratulált:

“Nagy örömmel láttam Sebastian bajnoki sikerét. Nagyszerű versenyző, ragyogó győzelmei voltak idén, némelyik a pályafutása legjobbjai közé tartozott. Látható, mennyire módszeresen dolgozik, hogyan építi a csapatot maga köré, látható, hogy 100 százalékosan éhes a sikerre és csak a végeredményre összpontosít.”

“Nagyszerű bajnok, és úgy vélem, nem ez lesz az utolsó címe. Nagyszerű csapata van, és még bőven elég fiatal ahhoz, hogy újra győzzön. Örülök neki, hogy sikerült beállítania az én négy bajnoki címemet. A legjobbakat kívánom neki, remélem, hogy nyer még néhányat!”

A nagy előd, a hét bajnoki címével még befogásra váró Michael Schumacher is megszólalt:

“Minden elismerésem, gratulálok Sebastiannak! Ragyogó teljesítményt nyújtott ő és a csapata is, ütős idény, nagyon megérdemelte a negyedik bajnoki címet!” – írta a hivatalos oldalán.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.