Forma-1

Vettel szinte már minden lehetséges rekordot megdöntött

Sebastian Vettel (sebastian vettel, )
Sebastian Vettel (sebastian vettel, )

Többek között ő az F1 legfiatalabb futamgyőztese és az F1 legfiatalabb első rajtkockása. 2007. június 17-én versenyzett először a Forma-1-ben, mára már négyszeres világbajnoknak mondhatja magát.

A német pilóta 117-szer állt rajthoz a Forma-1-ben, 35-ször ő ért célba először. Talán ez az index mutatja a legjobban, hogy miért idén is ő az autóversenyzés bajnoka.

Vettel egyeduralkodó
Fotó: DPPI

A BMW-Sauber csapatánál kezdett, majd a Toro Rossohoz szerződött 2007-ben. 2009-től a Red Bull Racing istálló szolgálatában áll.

Szabadidejében szeret úszni, hegyikerékpározni, hódeszkázni. Jelenleg nőtlen, nem találta még meg az “igazit”.

Sorozatos sikereivel számos rekordot megdöntött már, jórészt annak köszönhetően, hogy már ilyen fiatalon felért a csúcsra. Kérdéses, hogy lesz-e a közeljövőben még egy olyan pilóta, aki egyáltalán meg tudja majd közelíteni ezeket az adatokat ilyen idős korában.

Sebastian Vettel portréja

született: 1987. július 3., Heppenheim
lakóhely: Walchwil (Svájc)
családi állapota: nőtlen
magasság/testsúly: 174 cm/64 kg
weboldal:www.sebastianvettel.de
hobbi: hódeszka, hegyikerékpár, úszás, fitnesz
jelenlegi csapata: Red Bull Racing (2009 óta)
előző csapatai: BMW-Sauber (2007-ben egy futam tartalékpilótaként), Toro Rosso (2007 augusztusától 2008 végéig)
első GP: 2007. június 17., Egyesült Államok Nagydíja (BMW-Sauber)
első GP-győzelem: 2008. szeptember 14., Olasz Nagydíj (Toro Rosso)
összes futam a Forma-1-ben: 117
futamgyőzelem: 35 vagy 36 (ebből 2013-ban 9)
első rajtkocka: 42 vagy 43
legnagyobb sikere: Forma-1-es világbajnok (2010, 2011, 2012, 2013)
rekordok: az F1 legfiatalabb világbajnoka (23 évesen és 134 naposan), az F1 legfiatalabb kétszeres világbajnoka (24 évesen és 98 naposan), az F1 legfiatalabb háromszoros világbajnoka (25 évesen és 145 naposan), az F1 legfiatalabb négyszeres világbajnoka (26 évesen és 116 naposan), az F1 legfiatalabb futamgyőztese (21 évesen és 73 naposan), az F1 legfiatalabb első rajtkockása (21 évesen és 72 naposan), az F1 legfiatalabb pontszerzője (19 évesen és 349 naposan).

Fotó: MTI/EPA

Negyedik világbajnoki címének megszerzésével Vettel beérte az örökranglistán harmadik helyen álló Alain Prostot. Őket az ötszörös vb-győztes Juan Manuel Fangio és a hétszeres bajnok Michael Schumacher előzi meg. Ha a német versenyző így folytatja, valószínűleg pár esztendőn belül beéri éllovas honfitársát.

A többszörös világbajnokok:

hétszer:
Michael Schumacher (német – 1994, 1995, 2000, 2001, 2002, 2003, 2004)

ötször:
Juan Manuel Fangio (argentin – 1951, 1954, 1955, 1956, 1957)

négyszer:
Alain Prost (francia – 1985, 1986, 1989, 1993), Sebastian Vettel (német – 2010, 2011, 2012, 2013)

háromszor:
Jack Brabham (ausztrál – 1959, 1960, 1966) 
Niki Lauda (osztrák – 1975, 1976, 1984) 
Nelson Piquet (brazil – 1981, 1983, 1987) 
Ayrton Senna (brazil – 1988, 1990, 1991) 
Jackie Stewart (brit – 1969, 1971, 1973)

kétszer:
Alberto Ascari (olasz – 1952, 1953) 
Jim Clark (brit – 1963, 1965) 
Emerson Fittipaldi (brazil – 1972, 1974) 
Graham Hill (brit – 1962, 1968) 
Mika Häkkinen (finn – 1998, 1999)
Fernando Alonso (spanyol – 2005, 2006)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik