Forma-1

Alonsót akarja a Honda?

Fernando Alonso (fernando alonso, )
Fernando Alonso (fernando alonso, )

Továbbra sem szűnnek a Fernando Alonsót a McLarenhez kötő találgatások, 2015-re a Hondával társuló csapatnál köthet ki a spanyol.

Néhány héttel ezelőtt röppent fel, hogy a McLaren egy-két éven belül szeretné megszerezni a Ferrarinál amúgy 2016-ig szerződéssel rendelkező Fernando Alonsót.

Bár a spanyol pilóta többször is elhessegette az elképzelést, a McLarennél folyamatosan lebegtetnek, és az is nyílt titok, hogy Alonso és a Ferrari viszonya megromlott az elmúlt hónapokban.

A pletyka nem akar elhalni, most a német Bild am Sonntag vette fel a fonalat, a lep szerint a McLaren és a 2015-ben érkező partner, a Honda megegyezett arról, hogy közösen, megosztva állnák Alonso csillagászati fizetését.

“Én nem tartok Fernando elvesztésétől. Szerződése van velünk és nemrég világossá tette, hogy maradni akar. Velünk akar győzni, és mi is vele akarunk győzni” – mondta a Ferrari-főnök Stefano Domenicali.

A Bild állítását erősíti azonban a dán Ekstra Bladet is. A lap a Formula Renault 3.5 bajnoki címét megszerző Kevin Magnussen kapcsán ír arról, hogy a McLaren-nevelésű ifjonc jövőre a Marussiánál mutatkozik be az F1-ben, de 2015-ben már a wokingi csapatnál versenyezhet, a hondás korszakban pedig nem más lesz a csapattársa, mint Alonso.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik