Forma-1

Győzött, de nem világbajnok Vettel

Sebastian Vettel (sebastian vettel, )
Sebastian Vettel (sebastian vettel, )

A világbajnoki címvédő Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája nyerte meg vasárnap a Forma-1-es Japán Nagydíjat, ezzel tovább növelte előnyét az összetettben, de még nem ünnepelheti sorozatban negyedik vb-diadalát.

A 26 éves versenyző idei 9., pályafutása 35. futamgyőzelmét aratta Szuzukában, mögötte csapattársa, az év végén a Forma-1-ből visszavonuló ausztrál Mark Webber végzett a második, Romain Grosjean, a Lotus francia pilótája pedig a harmadik helyen.

Vettel összetettbeli egyetlen riválisa, a spanyol Fernando Alonso (Ferrari) a negyedik pozícióban ért célba, így hátránya 90 pontra nőtt a német címvédővel szemben, s megmaradt a matematikai esélye arra, hogy a hátralévő négy futamon utolérje Vettelt.

A rajtnál Vettel beragadt egy kicsit, a negyedik pozícióból startoló Grosjean így kívülről megelőzte őt, sőt, az első kanyarba az élen fordult be.

A pole pozícióból induló Webber másodiknak sorolt be, míg a harmadik helyről rajtoló Lewis Hamilton (Mercedes) Vettel és Webber között érte el az első kanyart, túl közel ment a német címvédő első vezetőszárnyához, amely kivágta a Mercedes jobb hátsó kerekét.

Hamilton a defekt miatt az utolsó helyre csúszott vissza, az első kör végén Grosjean, Webber, Vettel, Nico Rosberg (Mercedes), Felipe Massa (Ferrari), Alonso volt az első hat sorrendje.

A következő futamon meglehet a negyedik vb-cím Vettelnek
Fotó: DPPI

Az élmezőnyből Webber ment ki elsőnek kereket cserélni, mégpedig a 12. körben, s ekkor Massa is bent járt a boxban.

Egy körrel később Grosjean és Rosberg autójára is friss abroncsok kerültek, majd a 14. körben Alonso, s az élmenők közül utolsóként Vettel járt a boxban. Az első kiállások után így a 18. körben az első három sorrendje változatlan volt, a más taktikával versenyző ausztrál Daniel Ricciardo (Toro Rosso) azonban a negyedik helyen haladva kissé feltartotta a mögötte érkezőket, köztük a két Ferrarit és a kiválóan versenyző Nico Hülkenberget (Sauber). Rosberg közben egy boxutca-áthajtásos büntetést kapott, mert a kerékcseréjénél majdnem összement a boxban Sergio Perezzel (McLaren).

Az élen változatlanul Grosjean haladt Webber és Vettel előtt, mögöttük Hülkenberg, Alonso, Massa volt a sorrend.

A 25. körben Webber autóján ismét kereket cseréltek, öt körrel később Grosjean és Hülkenberg is letudta második boxkiállását, majd a 31. körben Alonso kapott új abroncsokat. Közben Massa a második kerékcseréjénél túl gyorsan hajtott a boxban, ezért áthajtásos büntetést kapott a versenybíróságtól. Vettel egészen a 37. körig várt a második kerékcserével, s Grosjean mögé jött vissza a pályára. Az élen Webber haladt, mögötte sorrendben Grosjean, Vettel, Hülkenberg, Alonso és Kimi Räikkönen (Lotus) száguldott.

Vettel a 41. kör kezdetén gond nélkül megelőzte Grosjeant, 10 körrel a leintés előtt pedig Webber az élről kiállva harmadszor hajtott a boxba kerékcserére.

Alonso a hajrában megelőzte Hülkenberget és feljött a negyedik helyre, Webber pedig az 52. körben elment Grosjean mellett. Vettel győzelmét már semmi sem veszélyeztette, Räikkönen pedig még egy pozíciót nyert az utolsó körökben, amikor megelőzte az ötödik Hülkenberget.

A világbajnoki sorozat két hét múlva, az Indiai Nagydíjjal folytatódik.

Eredmény – Japán Nagydíj, verseny

1.   Sebastian Vettel GER Red Bull-Renault RB9   1ó26:49.341     53
2.   Mark Webber AUS Red Bull-Renault RB9 + 7.129     53
3.   Romain Grosjean FRA Lotus-Renault E21 + 9.910     53
4.   Fernando Alonso SPA Ferrari F138 + 45.605     53
5.   Kimi Räikkönen FIN Lotus-Renault E21 + 47.300     53
6.   Nico Hülkenberg GER Sauber-Ferrari C32 + 51.600     53
7.   Esteban Gutiérrez MEX Sauber-Ferrari C32 + 1:11.600     53
8.   Nico Rosberg GER Mercedes W04 + 1:12.000     53
9.   Jenson Button GBR McLaren-Mercedes MP4-28 + 1:20.800     53
10.   Felipe Massa BRA Ferrari F138 + 1:29.200     53
11.   Paul di Resta GBR Force India-Mercedes VJM06 + 1:38.500     53
12.   Jean-Eric Vergne FRA Toro Rosso-Ferrari STR8 + 1 kör     52
13.   Daniel Ricciardo AUS Toro Rosso-Ferrari STR8 + 1 kör     52
14.   Adrian Sutil GER Force India-Mercedes VJM06 + 1 kör     52
15.   Sergio Pérez MEX McLaren-Mercedes MP4-28 + 1 kör     52
16.   Pastor Maldonado VEN Williams-Renault FW35 + 1 kör     52
17.   Valtteri Bottas FIN Williams-Renault FW35 + 1 kör     52
18.   Charles Pic FRA Caterham-Renault CT03 + 1 kör     52
19.   Max Chilton GBR Marussia-Cosworth MR02 + 1 kör     52

20.   Lewis Hamilton GBR Mercedes W04 + 45 kör     8
21.   Giedo van der Garde HOL Caterham-Renault CT03 + 53 kör     0
22.   Jules Bianchi FRA Marussia-Cosworth MR02 + 53 kör     0

    Leggyorsabb kör: Mark Webber 1:34.587     44

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik