Forma-1

Räikkönen is Vettelt dicséri

räikkönen hamilton vettel (kimi räikkönen, lewis hamilton, sebastian vettel, )
räikkönen hamilton vettel (kimi räikkönen, lewis hamilton, sebastian vettel, )

Kimi Räikkönen is csatlakozott a Sebastian Vettelt méltatók egyre növekvő táborához, a finn szerint sem kérdés, hogy a Red Bull-ost a legnagyobbakkal együtt lehet emlegetni.

Sebastian Vettel őszi menetelése mostanra gyakorlatilag eldöntötte a 2013-as bajnokságot, a német pilóta hajszálnyira van attól, hogy megszerezze sorozatban negyedik címét. Ez eddig csak két legendának, az ötszörös bajnok Juan Manuel Fangiónak és a nagy német elődnek, Michael Schumachernek sikerült eddig.

Vettelt egyre többen méltatják az eredményei miatt és vonnak párhuzamot a múlt nagyságaival. Szuzkában a 2007-es bajnokot, Kimi Räikkönent is megkérdezték erről, határozottan felelt:

“Naná, hogy a nagyok közé tartozik. Nem is kell már több futamot és bajnoki címet nyernie ehhez, így is átkozottul sokat elért már a pályafutása során. Nagyon nagy eredményei vannak, nagyon jó srác és nagyon jó versenyző” – mondta a finn, visszhangozva a mercedeses Lewis Hamilton pár nappal korábbi szavait.

Hamilton amúgy a hét elején azért elejtette, hogy a nézőket sajnálja, amiért a Vettel-korszak Michael Schumacher egykori dominanciájához hasonlóan unalmas. Erre szintén Szuzukában reagált a Red Bull-os, ő azt mondta, hogy azért nem összehasonlítható a két időszak.

“Szerintem nagyon más most. Szerintem egy verseny volt a kivétel, Szingapúrban tényleg hihetetlen volt, hogy körönként két másodperccel gyorsabbak voltunk. Persze azon is múlott, hogy épp ki volt mögöttünk és milyen gumin” – mondta Vettel.

“Mindegy is, a lényeg, hogy ha megnézzük például Koreát, a futamon az előnyöm végig csak 3-6 másodperc között volt. Úgy rémlik, tíz éve (Schumacher esetében) 30-60 másodpercről volt szó, szóval egész más.”

“Félre ne értsenek, természetesen kellemes dolog az is, ha három másodperccel vezetünk, de ugyanakkor elég lett volna egy ostoba hiba, egy elfékezés, ami simán benne volt a pakliban, 3 másodperc tényleg semmi 30-hoz vagy 60-hoz képest.”

Vettel Hamilton twitteres méltatására is válaszolt:

“Természetesen nagyon jól esik ilyesmit hallani, és azt hiszem, csak viszonozni tudom. Annak ellenére, hogy írnak mindenféléket, úgy gondolom, megvan a kölcsönös tisztelet a pilóták között, szerintem az a legfontosabb, amit a másik versenyzőktől kapunk. Az én szememben Lewis a Forma-1 egyik legjobbja jelenleg. Mostanában egész jóban vagyunk, szóval csakis azt mondhatom, hogy köszönöm, és én is így vagyok vele!”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik