Forma-1

Még nem hűtik a pezsgőt a Red Bullnál

sebastian vettel (sebastian vettel, red bull, forma-1, )
sebastian vettel (sebastian vettel, red bull, forma-1, )

Bár Sebastian Vettel már a hétvégi Japán Nagydíjon megszerezheti a negyedik világbajnoki címét, a Red Bullnál egyelőre nem készülnek ünneplésre. Valószínűtlen a mostani diadal.

A 2013-as Forma-1-es világbajnokságból a hétvégi Japán Nagydíjjal együtt még öt futam van hátra, Sebastian Vettel pedig 77 ponttal vezet a második helyen álló Fernando Alonso előtt.

Maximálisan még 125 pont szerezhető, így ha a Red Bull-os német győz Szuzukában (+25 pont), míg a ferraris spanyol csak 10. vagy 9. lesz ( +1/+2 pont) akkor Vettel előnye a szezonzáróig már legfeljebb kiegyenlíthető lesz a maradék 100 ponttal, de ha Japán után egyszer sem ér célba, több győzelmével akkor is ő a bajnok.

A kilátások ellenére a Red Bullnál még nem készülnek az ünneplésre – bár fogadni mernénk, hogy a bajnoki pólókat azért már viszik -, mondja a csapatfőnök, Christian Horner.

“A Japánban való győzelem valószínűsége igen kicsi. Mikor szokott Fernando Alonso a 9. helyen beérni? De amúgy is csak az érdekel, hogy megnyerjük, az mindegy is, hogy mikor.”

Ugyan a mezőny nagy része immár teljes mértékben 2014-re koncentrál, Horner figyelmeztetett, hogy ők nem fognak visszavenni, Vettel mostani formája mellett az utolsó pillanatig a győzelmekért hajtanak majd:

“Az idény végéig hajtani fogunk, egészen a brazíliai kockás zászlóig. Arra nincs befolyásunk, hogy a többiek mit csinálnak, de önmagunkat hajthatjuk, és pontosan ezt is fogjuk tenni. Seb elképesztően versenyez jelenleg, lenyűgöző magabiztossággal és fegyelmezettséggel vezet, nagyszerű sorozata van.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik