Forma-1
sebastian vettel (sebastian vettel, red bull, forma-1, )

Nincs meglepetés, Vettel nyert

A címvédő Sebastian Vettel nyerte a Koreai Nagydíjat. Már zsebben az újabb vb-trófea.

A héten több helyről is hallani lehetett, hogy a verseny idején komoly esőzésre, esetleg monszunra lehet számítani, de szerencsére egyik jóslat sem jött be.

Vettel a rajtot remekül kapta el, simán az élen maradt, de nem tudtott komoly előnyt szerezni az üldöző Grosjean és Hamilton előtt.


Három futamgyőzelem az előnye
Fotó: DPPI

A folytatásban sok változás nem történt, maradt az a sorrend, ám a brit világbajnok később elveszítette harmadik helyét: épp csapattársa, Nico Rosberg előzte meg, ám a manőver közben elengedett a német Mercedesének orrkúpja, ami így leért a földre. Emiatt ki kellett állnia a boxba, Lewis Hamilton pedig követte, hiszen teljesen elhasználta a gumijait.

Ez kapóra jött Raikkönennek, aki megelőzte Hamiltont. A 31. körben Sergio Perez jobb első defektet kapott, emiatt a pályára jött a biztonsági autó. Az újraindítás után alig telt el pár kör, Mark Webber autója egy ütközés miatt kigyulladt, majd pályára jött egy tűzoltóautó, pont zavarva a forgalmat, így megint beküldték a safety cart.

A 40. kör végén ismét újraindult a verseny, Vettel egyre nagyobb előnyt autózott ki magának, mögötte viszont komoly csata zajlott. Grpsjeanra ugyanis rászólt a csapatfőnöke, hogy előzze meg Raikkönent, mivel gyorsabb nála, ám fél másodpercre tudta csak a francia megközelíteni az új idényt már a Ferrariban kezdő finnt.

Vettel zsinórban harmadszor nyerte meg a Koreai Nagydíjat.

Koreai Nagydíj, végeredmény (55 kör, 308,630 km)

1. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 1:43:13.701 óra
2. Kimi Räikkönen (finn, Lotus) 4.224 másodperc hátrány
3. Romain Grosjean (francia, Lotus) 4.927 mp h.
4. Nico Hülkenberg (német, Sauber) 24.114 mp h.
5. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 25.255 mp h.
6. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 26.189 mp h.
7. Nico Rosberg (német, Mercedes) 26.698 mp h.
8. Jenson Button (brit, Mclaren) 32.262 mp h.
9. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 34.390 mp h.
10. Sergio Perez (mexikói, McLaren) 35.155 mp h.

A világbajnoki pontversenyek állása:
1. Vettel 272 pont
2. Alonso 195
3. Räikkönen 167

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.