Forma-1
Christian Horner (christian horner, )

Forma-1: Ez már túlmegy a határon

Nemtetszésüknek adtak hangot a Koreai Nagydíjon szereplő Forma-1-es csapatok, miután egy hete kiderült, hogy rekordot jelentő 22 futam szerepel a jövő évi, előzetes versenynaptárban.

“Mindannyian tudjuk, hogy a 22 verseny túlmegy a határon” – fogalmazott Christian Horner, a világbajnoki címvédő Red Bull csapatfőnöke, akinek véleményét több vezetőtársa és jó néhány pilóta is osztja.

“Egyszerűen túl hosszú lenne az év” – jelentette ki Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője.

Idén összesen 19 futamot rendeztek, illetve rendeznek az autósport elitkategóriájában, az istállók szerint maximum húsz lenne elfogadható.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) motorsport világtanácsa által elfogadott, előzetes programban új helyszínként szerepel az egyesült államokbeli New Jersey, valamint Szocsi és Mexikó, továbbá egy ausztriai verseny Spielbergben, és mivel India “pihen” jövőre, 22 futam áll a listán. Ráadásul idény közben rendkívül nehéz logisztikai feladatokat is meg kellene oldaniuk a csapatoknak, ilyen például, hogy két héten belül el kellene juttatniuk felszerelésüket Monte-Carlóba, majd New Jerseybe, végül Montrealba.

A végleges versenynaptárat december elején hozzák nyilvánosságra, az érintettek nagyon bíznak benne, hogy addig több változtatást is eszközölnek az illetékesek. Három helyszín, a Koreai Köztársaság, Mexikó és New Jersey egyelőre csak feltételes módban szerepel a programban, még nem kapták meg az engedélyt a FIA-tól. A Magyar Nagydíj – amelynek biztos a helye – a tervek szerint július 27-én lesz.

Ajánlott videó mutasd mind

Canadian blue helmets check their weapons, 17 April 1993 near Tuzla's airport, waiting to depart for the Moslem enclave of Srebrenica, where some 30000 refugees hope to be evacuated from. (Photo by PASCAL GUYOT / AFP)

Befogod a szádat, nem beszélsz róla

Békefenntartók voltak, de azzal vádolják őket, hogy asszisztáltak egy népirtáshoz. A boszniai háború után sokan nem tudták újrakezdeni az életüket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.