Forma-1

Alain Prost: füstölés lesz és izgalom

f1 motor (forma-1, motor, turbómotor, )
f1 motor (forma-1, motor, turbómotor, )

Az egykori francia versenyző, aki a Forma-1-es turbómotorok egyik legnagyobb ismerője azt mondja, fel kell készülni arra, hogy 2014-ben az erőforrások rég nem látott ütemben és mennyiségben mondják majd fel a szolgálatot.

A Forma-1-ben nyolc év állandósága után 2013 végén búcsúznak a 2,4 literes V8-as motorok, hogy jövőre a jelentősen megnövelt szerepű ERS-szel párosított 1,6 literes turbós V6-os hibrid erőforrásoknak adják át a helyüket.

A F1-ben persze nem először szerepelnek majd turbómotorok, a Renault 1977-ben – egy 1966 óta létező, de addig ki nem használt szabály alapján – a sportágat 1967-től domináló Cosworth 3.0 DFV V8-as ellen a maga úttörő fejlesztését küldte.

A Renault – és a lassan áttérő többi gyártó – másfél literes turbói legendásan megbízhatatlanok voltak, a francia gyártó futamról futamra elfüstlölő autója méltán kapta a “Sárga Teáskanna” gúnynevet (1977 – 14 rajt/0 célba érés; 1978 – 14/4; 1979 – 28/8; 1980 – 27/11; 1981- 29/14).

A z 1988-as szezon végéig tartó turbókorszak legnagyobb ismerője talán a négyszeres világbajnok Alain Prost, hiszen a Professzor 80-tól a McLaren, a Renault, majd újra a McLaren pilótájaként nagyjából végigversenyezte az egész érát.

A Professzor a fentiek alapján azt jósolja, hogy 2014-ben szintén az elfüstölő, a pálya szélén leálló járgányokra kell felkészülni.

“Most megmondhatom, hogy biztosan lesznek megbízhatósági problémák, főleg az elején” – mondta az Autosportnak.

“Majd meglátjuk, hogy csak a téli teszteken-e vagy később is, ezt egyelőre nem tudhatjuk. De bizonyos szempontból jó is ez, hiszen most érkezik ez az új technológia, ahogy korábban egyszer már megtörtént. El kell fogadnunk, hogy ez valós probléma lesz!

A megbízhatóság mindig kérdéses. Ott lesz a motor, a turbó, és ezen kívül az elektronikus elemek, a huzalozás, a különböző részek. Még ha minden rendben is működik, akkor is gondot okozhat az autóval való teljes integráció, a rázkódás, a hőmérséklet.”

Prost hangsúlyozza, hogy a meghibásodások inkább izgalmat hoznak majd a nézőknek:

“Egyszerűen el kell fogadni, hogy időnkét lesznek ilyen gondok. A nézők is megértik majd, hogy ez egy új technika, nem megbízható, és hogy lassan áll majd össze a teljesítmény, a megbízhatóság és a fogyasztás.

De nagyon jó az autóipar szempontjából, hogy három, majd négy (a Honda 2015-ös beszállása után – a szerk.) szereplő lesz a konstruktőriben. Emlékszem, hogy a 80-as években a Renault-nak nem volt túl jó imázsa, végül az F1 javított ezen. A Renault-nál minden jól halad, mindenki óvatos az új technológiát illetően, de a teljesítménnyel nagyjából tisztában vagyunk, aztán innen fejlődünk majd szépen lassan tovább” – magyarázta a francia gyártó márkanagyköveteként is dolgozó legenda.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik