Forma-1

A Red Bullnak nem kell izgalmas bajnokság

red-bull(960x640)(1).jpg (red bull)
red-bull(960x640)(1).jpg (red bull)

A 2013-as bajnokság eredménye már most biztosnak látszik, a Red Bullnál minél hamarabb szeretnék is eltüntetni a "látszik" kitételt. Keményen hajtanak minden futamon. Hogy ez unalmas - kit érdekel?

Sebastian Vettel és a Red Bull már a nyári szünet előtt is viszonylag kellemes előnnyel vezetett a bajnokságokban, a német pilóta pedig további három futamgyőzelemmel erősítette a helyzetet. A címek sorsa már most biztosnak látszik, de a Forma-1-es csapat főnöke, Christian Horner inkább nem kiabál el semmit.

Horner azt mondja, mivel nekik nem érdekük és feladatuk fenntartani a bajnokság izgalmát, ezután sem lazítanak, minden további futamon ugyanúgy a maximumot célozzák, szeretnék minél előbb letudni a küzdelmet, épp ezért nem is dőlhetnek hátra:

“Az a dolgom, hogy ne legyek nyugodt. Egyszerűen nem szabad elbizakodottá válni, eddig nem is tettük, és idén sem lesz így. Mindig csak az aktuális versenyre koncentrálunk – most Korea jön -, arra, hogy az adott futamon kihozzuk a maximumot. Ha ez sikerül, akkor a bajnokság már rendeződik magától.

Volt már két nagyon szoros küzdelmünk (2010-ben és 2012-ben), nagyon nem szeretnénk ugyanezt újra megélni. Tavaly Brazíliában szereztem jó néhány ősz hajszálat, és két évvel azelőtt Abu-Dzabi is borzalmasan stresszes volt. De a lényeg, hogy győzzünk. Igyekszünk megvédeni mindkét címet, méghozzá a lehető leghamarabb. Nekünk nem feladatunk, hogy az utolsó futamig húzzuk, és remélhetőleg nem is tart majd addig!”

Mivel a Red Bull újabb kettős sikere idén már nem kétséges, a riválisok 2014-ben bíznak, abban reménykednek, hogy a jövő évi nagy szabályváltozások mellett sikerül beérni a Milton Keynes-ieket. Horner nem akar tippelgetni a jövőről.

“Jövőre egy kicsit minden a feje tetejére áll, a fő tényező pedig a motorok teljesítménye lesz, az lesz a legnagyobb hatással az erősorrendre, hogy a Ferrari, a Mercedes és a Renault közül melyikük találja el jól és melyikük rosszabbul. Nyilván ezt jelenleg még senki sem tudhatja, mindenki bízik benne, hogy jó úton jár, de Melbourne-ig tényleg nem tudhatjuk, és csak az év első fele után lesz tiszta a kép.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik