Forma-1
felipe massa (felipe massa, )

Massa sem hisz az Alonso-Räikkönen felállásban

Csízi Gábor
Csízi Gábor

2013. 09. 17. 12:53

A brazil szerint a spanyol és a finn versenyző között "súrlódások" várhatóak.

Mint ismeretes, Felipe Massa 2013 végén 8 év után elhagyja a Ferrarit, a helyére pedig korábbi csapattársa, Kimi Räikkönen érkezik a Lotustól Fernando Alonso mellé. Így összeáll a Ferrarinál a szupercsapat. Massa ezzel kapcsolatban azok táborát erősíti, akik szerint a Ferrarinak inkább hátrányára, mint előnyére válna az új felállás:

Mindkettejüket elég jól ismerem, hiszen a csapattársaim voltak, és mindketten fantasztikus versenyzők” – kezdi a brazil versenyző – “de szerintem, ha egy csapatban lesznek, súrlódások várhatóak kettejük között. Mondtam a főnököknek, hogy vegyenek egy nagy levegőt, amíg tudnak, mert lehet, hogy jövőre már nehéz lesz”.

Massa kitért az Alonsóval való viszonyára is. Ez egyébként elég nehezen indult, hiszen a 2007-es Európai Nagydíjon Alonso még a McLarennel úgy előzte meg Massát az első helyért folytatott küzdelemben 5 körrel a verseny vége előtt, hogy összeütközött a két autó, és a két pilóta heves szópárbajt vívott az eredményhirdetés előtti eligazításon.

“Élveztem a Fernandóval együtt töltött időt, szerintem ő is megkedvelt engem. Jó kapcsolatunk volt, biztos vagyok benne, hogy személyes barátjának tekint.” – Viszont kifejtette, hogy a hétvégétől mások lesznek az erőviszonyok. “A Szingapúri GP-től kezdve csak magamért fogok versenyezni”.

Massa dicsérő szavakkal illette a helyére ülő Räikkönent is. “Kimivel is jó barátok vagyunk, sokkal többek, mint szimpla csapattársak.

Massa tudhatja, mit beszél, hiszen 2007 óta csak Räikkönennel, majd Alonsoval volt párban, előbbivel 3, utóbbival pedig 4 évig. De mi lesz vajon a brazillal? A legfrissebb információk szerint a McLaren, a Lotus és a Sauber csapatokkal is tárgyalásban van, így valószínűleg ezen három csapat autóinak egyikébe fog beülni. De az is lehet, hogy visszavonul.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.