Forma-1

Webber: “Motivációs gondokkal küzdöttem”

mark webber (mark webber)
mark webber (mark webber)

A Red Bull Racing csapatát az év végén elhagyó ausztrál pilóta beszélt az érzéseiről, és a távozásának okairól.

Mint ismeretes, Mark Webber a szezon végén visszavonul a Forma 1-ből, és a Porsche versenyzője lesz a FIA World Endurance Championship sorozatában. Ezzel együtt búcsút int 7 év után a Red Bull csapatának, 5 év után pedig Sebastian Vettelnek.

Az ausztrál versenyző 2009-ben szerezte meg első győzelmét a Forma 1-ben, az attól számított 5 évben pedig folyamatosan szállította a dobogós helyezéseket, és konstruktőri vb-címekhez segítette a csapatát. De mindig első kézből nézhette végig csapattársának világbajnoki címeit, és néha saját országának médiumai sem kímélték. Most azonban az F1 Racing magazinnak nyilatkozott F1-es pályájának utolsó éveiről.

Az utóbbi években motivációs gondokkal küzdöttem a Forma 1-ben” – mondta meglehetősen őszintén a 2010-ben még a világbajnokság utolsó futama előtt is a vb-címre is esélyes pilóta. “Mindig eszembe jut, amit különböző sportolóktól hallok: addig tudjuk folytatni, ameddig visz előre a lelkesedésünk.

Vettel az első, Webber a második – az utóbbi években ez a felállás gyakran előfordult
Fotó: AFP

Webber megosztotta azt is, miért érezte már túl egyhangúnak a F1-es pályát. “Mindig úton vagyunk, és szállodákban élünk. Valamint a média szerepe, és sok kis dolog, amivel meg kell birkóznunk.”

Az ausztrál pilóta.elárult még egy okot, ami miatt a távozás mellett döntött: “Nem a versenyzés miatt fejezem be, hanem azért, mert ez a pálya az év 12 hónapjából 11-et elvesz. Van egy pont, ami után az embernek be kell látnia, hogy igen, már elértem valamit. Talán túl hamar hagyom el a Forma 1-et, azonban a jövő évi szabályváltozások [a turbómotor bevezetése] miatt ez lesz a helyes döntés.”

Webber utódja a Red Bullnál a fiókcsapat Toro Rossótól felhozott szintén ausztrál Daniel Ricciardo lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik