Forma-1

Red Bull első sor Olaszországban

sebastian-vettel(960x640)(1).jpg (sebastian vettel)
sebastian-vettel(960x640)(1).jpg (sebastian vettel)

Sebastian Vettel szerezte meg a Forma-1 Olasz Nagydíján a pole-pozíciót. Mark Webber a második, Nico Hülkenberg pedig a harmadik rajtkockából indul.

Szombaton rendezték az idény 12. futamának, az Olasz Nagydíjnak az időmérőjét a legendás monzai pályán, ahol az idei szezon leggyorsabb versenyét bonyolítják majd le vasárnap. Mivel a második és a harmadik szabadedzésen is a háromszoros világbajnok, jelenleg is az egyéni verseny élén álló Sebastian Vettel volt a leggyorsabb, így nem meglepő módon ő volt a pole-pozíció legnagyobb várományosa is.

A Q3-ban nagy meglepetés nem történt, a Marussia és a Caterham két-két pilótája mellett a Williamst erősítő Valtteri Bottas, illetve a Sauberrel versenyző Esteban Gutiérrez pottyant ki. Vettel egyébként megnyerte ezt az etapot.


Sebastian Vettel mint mindig, most is nagyon elszánt volt
Fotó: MTI/EPA

A Q2-ben a Ferrari versenyzői megdobogtatták a hazai szurkolók szívét, ugyanis volt olyan szakasza a második szakasznak, amikor az első helyen Fernando Alonso, a másodikon pedig Felipe Massa állt. Később aztán Vettel futotta meg a legjobb kört, a brazil pedig ugyan hátrébb csúszott, de továbbjutott a következő körbe. Több nagyágyú viszont elvérzett, Kimi Räikkönen, Lewis Hamilton (zsinórban négy pole-t követően) és Romain Grosjean is idő előtt kipottyant.

A Q3-ban egy kis ideig Mark Webber állt az élen, de jött a csapattárs, majd olyan köridőt ment, amivel feladta a többieknek a leckét. Vettelnél végül senki sem tudott gyorsabban körberéni a pályán (csak ő javított tovább az idején), így idén már negyedik alkalommal ő kaparintotta meg az első rajtkockát – pályafutása során ez volt a 40. pole. A csapattárs, Mark Webber indul majd a második helyről, míg a nap nagy meglepetése, hogy Nico Hülkenbergé a harmadik rajthely.

Massa a negyedik, Alonso az ötödik, Nico Rosberg a hatodik, Daniel Ricciardo a hetedik, Sergio Pérez a nyolcadik, Jenson Button a kilencedik, Jean-Éric Vergne pedig a tízedik lett az időmérőn.

A német Adrian Sutilt (Force India) később a versenybíróság három rajthellyel hátrébb sorolta, mert úgy látta, hogy az időmérő második szakaszában feltartotta Hamiltont.

Eredmény – Olasz Nagydíj, időmérő

1. Sebastian Vettel    Red Bull-Renault     1m23.755s 
2. Mark Webber           Red Bull-Renault     1m23.968s  +0.213s 
3. Nico Hulkenberg       Sauber-Ferrari       1m24.065s  +0.310s 
4. Felipe Massa          Ferrari              1m24.132s  +0.377s 
5. Fernando Alonso       Ferrari              1m24.142s  +0.387s 
6. Nico Rosberg          Mercedes             1m24.192s  +0.437s 
7. Daniel Ricciardo      Toro Rosso-Ferrari   1m24.209s  +0.454s 
8. Sergio Perez          McLaren-Mercedes     1m24.502s  +0.747s 
9. Jenson Button         McLaren-Mercedes     1m24.515s  +0.760s
10. Jean-Eric Vergne      Toro Rosso-Ferrari   1m28.050s  +4.295s
11. Kimi Raikkonen        Lotus-Renault        1m24.610s  +0.633s
12. Lewis Hamilton        Mercedes             1m24.803s  +0.826s
13. Romain Grosjean       Lotus-Renault        1m24.848s  +0.871s
14. Adrian Sutil          Force India-Mercedes 1m24.932s  +0.955s
15. Pastor Maldonado      Williams-Renault     1m25.011s  +1.034s
16. Paul di Resta         Force India-Mercedes 1m25.077s  +1.100s
17. Esteban Gutierrez     Sauber-Ferrari       1m25.226s  +0.907s
18. Valtteri Bottas       Williams-Renault     1m25.291s  +0.972s
19. Giedo van der Garde   Caterham-Renault     1m26.406s  +2.087s
20. Charles Pic           Caterham-Renault     1m26.563s  +2.244s
21. Jules Bianchi         Marussia-Cosworth    1m27.085s  +2.766s
22. Max Chilton           Marussia-Cosworth    1m27.480s  +3.161s

Ajánlott videó

Olvasói sztorik