Forma-1

Button nem zárja ki a Ferrarit

Jenson Button (jenson button, )
Jenson Button (jenson button, )

Ugyan igen valószínű, hogy Jenson Button hamarosan szerződést hosszabbít a McLarennel, a világbajnok azért a ferraris lehetőséget sem zárja ki.

A 2014-es pilótapiac egyik dominója már eldőlt, miután hétfő este a Red Bull bejelentette, hogy a Toro Rossó-s Daniel Ricciardót ülteti az év végén visszavonuló Mark Webber helyére, de maradt még azért nyitott kérdés.

Nem tudni, megtartja-e Felipe Massát a Ferrari, egyelőre Kimi Räikkönen és Jenson Button is szerződés nélkül áll. Könnyen lehet, hogy nem lesz nagy durranás, és mindkét bajnok marad a helyén, de Button az olasz La Repubblicának nyilatkozva azért egyelőre a maranellói csapatot sem zárta ki.

“Azt mondom, amit minden pilóta: sohase mondd, hogy soha. Nem szeretek jósolgatni. A Ferrari legendás csapat, de a McLaren is az. Szóval miért is váltanék?” – mondta a versenyző, akire korábban gondolt a Ferrari is, és maga is beszélt róla, hogy a vörös autó vonzó számára, Fernando Alonso pedig az álomcsapattárs lenne..

Váltásra a legjobb indok talán Button kora, hiszen az F1-ben 2000-ben bemutatkozott angol januárban már 34 éves lesz (a korelnökké a négy hónappal öregebb Räikkönen válik), olyan sok éve már nincs a sportágban. A kérdésre, hogy zavarja-e a kora, a 2009-es bajnok így reagált:

“Nem, mert a kor nem számít, az a lényeg, hogy megkopnak-e a reflexek és a sebesség, vagy sem. Mindannyian végzünk ilyen teszteket, és nemhogy romlanék, de talán még javulok is, arról nem is beszélve, hogy a tapasztalatom egyre gyűlik, a stratégiai gondolkodásom is folyamatosan fejlődik.”

A hírek szerint Button és a McLaren hamarosan hároméves szerződéshosszabbítást jelenthet be, azaz a Japán-bolond versenyző megvárja a Honda érkezését, újra együtt lesz korábbi munkaadójával. A hosszabbításról ennyit mondott: “Addig maradok, amíg versenyképesnek érzem magam.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik