Forma-1

Vettel nyert Spában, közel az újabb vb-cím

sebastian vettel (sebastian vettel, )
sebastian vettel (sebastian vettel, )

A Red Bull német versenyzője szinte rajt-cél győzelmet aratott Belgiumban. Az előnye már több mint 40 pont.

Négy hét szünet után tért vissza a Forma-1, a pilóták a Magyar Nagydíjat követően kaptak egy kis pihenőt. Belgiumban egy legendás pályán, Spa-Francorchampsban az időmérőn már-már a szokásos időjárás köszönt vissza, hiszen a kvalifikáció harmadik szakaszában az eső miatt nem feltétlenül a tényleges erősorrendet kaptuk: Hamiltoné lett a pole, míg Raikkönen csak a nyolcadik pozíciót szerezte meg.

A vasárnapi futamon felhős időben rajtoltak el a pilóták, és a címvédő Sebastian Vettelnek mindössze pár kanyar kellett ahhoz, hogy átvegye a vezetést a mercedeses Hamiltontól. Az első körben egyébként komoly helyezkedés ment, Jenson Button nagyot rajtolva a negyedik helyre ugrott előre, de Fernando Alonso is javítani tudott.


Nagyon jól ment a bajnok
Fotó: AFP

A 6. körben a spanyol már a harmadik helyen autózott, Vettel és Hamilton mögött. Féltávnál, az első kerékcseréket követően pedig beálltak utazósebességre Vettel, Alonso, Hamilton sorrendben.

A 26. körben Kimi Raikkönen kiszállt a küzdelmekből, vélhetően fékhiba miatt, míg az átmenetileg harmadik helyen haladó Button azt tervezgette, hogy egy kiállással csinálja végig a futamot, de annyira elkoptak az abroncsai, hogy a 36. körben cserére kényszerült.

Pastor Maldonado miközben be akart hajtani a bokszutcába, előbb Sutilt találta el, majd kiejtette a versenyből Di Restát. Közben a rádión azt üzenték Vettelnek, hozzon össze minél nagyobb előnyt, mert az utolsó szakaszban eső várható. Ez azonban elmaradt, bár a német többször is megfutotta a leggyorsabb kört, így magabiztosan nyerte meg a Belga Nagydíjat Fernando Alonso és Lewis Hamilton előtt.

Eredmény – Belga Nagydíj, 44 kör

1. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 1:23:42.196 óra 
2. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 16.869 mp hátrány
3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 27.734 mp h.
4. Nico Rosberg (német, Mercedes) 29.872 mp h.
5. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 33.845 mp h.
6. Jenson Button (brit, McLaren) 40.794 mp h.
7. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 53.922 mp h.
8. Romain Grosjean (francia, Lotus) 55.846 mp h.
9. Adrian Sutil (német, Force India) 1:09.547 perc h.    
10. Daniel Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso) 1:13.470 p h.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik